NB I

MTK: teltházas meccsekről álmodik Thiam

A szenegáli középpályás a kék-fehérek szurkolóiról és Torghelléről is mesélt a Rangadónak.

Kapcsolódó cikkek

2014 nyarán igazolt Kaposvárról az MTK-hoz a szenegáli Khaly Iyane Thiam. A 22 éves középpályás azóta alapemberré vált a kék-fehéreknél, de szombaton délután csak csereként lépett pályára a cseh Jihlava ellen; csapata 1-0-ra kikapott. A törökországi felkészülési meccs után Thiam a Rangadónak értékelt.

– Nem volt könnyű meccs, az ellenfél nagyon magas hőfokon égett. A felkészülés közben járunk, és az volt a legfontosabb, hogy mindenki elvégezte a munkát, mindenki kiadta magából, ami benne van. Úgy érzem, teljesen rendben volt minden, természetesen az eredménnyel nem lehetünk elégedettek, hiszen nem tudtunk betalálni – kezdte Thiam.

– Hogy érzi magát a törökországi edzőtáborban?
– Élvezem, hogy jó időben, remek körülmények között készülhetünk. Az egyik nap sajnos kicsit lebetegedtem, de most már jobban vagyok, szerencsére.

– Mit szól ahhoz, hogy előző magyar klubja, a Kaposvár majdnem megszűnt, és ma már a megyei első osztályban szerepel?
– Nagyon sokat aggódtam, és sajnálom, ami klubbal történt. Bízom benne, hogy megoldódnak a problémáik, és fényesebb jövő áll a Kaposvár előtt.

– Kaposváron, és most az MTK-nál sem szokhatott hozzá, hogy sok néző látogat ki a hazai meccsekre. Nem vágyik egy olyan klubba, amelyiknek a meccsein sok drukker van?
– Természetesen minden játékos arra vágyik, hogy mindig telt házas stadionokban futballozhasson. Valóban nincsenek sokan a meccseinken, viszont akik vannak, azok igazi szurkolók.

– Azt tudja, hogy csapattársa, Torghelle Sándor egy igazi legenda is Magyarországon?
– Torghelle nagyszerű játékos, de emellett remek ember is. Nagyon sokat segít a csapatnak, beszélget a fiatalokkal, tanácsokkal látja el őket. Mindig mindenhol ott van, és nagyon fontos a jelenléte a számunkra.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik