A DVSC elnöke, Szima Gábor hosszú interjút adottklubja honlapján. Kifejtette: anyagi helyzetük stabil, de most is hangsúlyozta, hogy ha jelentkezik tehetős vállalkozó, átadja a DVSC irányítását…
„A két új kaszinó megnyitása mellett az egyéb vállalkozásaimmal is sokat kellett foglalkoznom, hiszen a gazdasági válság, a szerencsejáték-törvény módosítása és egyéb más események igen rosszul érintették cégeimet, ezért az elmúlt másfél évben a teljes energiámat ezekre a vállalkozásokra fordítottam. A futball emiatt valóban háttérbe szorult, most már nyugodtan mondhatom, hogy ezt az időszakot magam mögött tudhatom. Sikerült a cégeim gazdasági helyzetét stabilizálni, ma már ugyanolyan elszántan vetem bele magam a DVSC irányításába, mint a kezdetekkor és az azt követő bő egy évtizedben” – kezdte Szima Gábor.
Úgy tapasztalta, hogy bizonyos erők folyamatosan gyengíteni próbálták őt klubelnökként, ami kihatott csapata mentális állapotára, ezáltal az eredményekre is, sőt a szurkolók csapathoz való viszonyát is rossz irányba fordíthatta. „Ha a vezetőt támadják, akkor nem magának a személynek ártanak a legtöbbet, hanem a klubnak. Az elmúlt 14 esztendőben a DVSC gazdaságilag a legstabilabb magyar klub volt, pontosan azért, mert mindig addig nyújtózkodtunk, ameddig a takarónk ért. Volt időszak, amikor a legmagasabb költségvetésű klubok közé tartoztunk, ma már ez nem így van. A DVSC költségvetése 1 milliárd 260 millió forint.”
A nyár folyamán a magyar és a nemzetközi licencet is az elsők között kapták meg a debreceniek, ami azt mutatja, hogy a terjengő pletykák ellenére gazdaságilag is minden rendben van a klubnál.
„A DVSC bankszámláján jelenleg közel 800 millió forint van, úgy, hogy a Holman Dávid játékjogáért járó nem csekély összeget már átutaltuk a Ferencvárosnak. Ha valaki aggódik a Loki anyagi biztonsága miatt, nyugodtan mondhatom, nincs rá oka. A játékosok mindig megkapták időben a fizetésüket. Az előfordult, hogy a prémiumokkal késtünk egy-két hetet. Az elmúlt évtizedben több klub is eltűnt a magyar labdarúgás térképéről, vagy lecsúszott alacsonyabb osztályba. Mindig vigyáztunk arra, hogy a DVSC-vel ez ne fordulhasson elő” – fejtegette Szima.
Elmondta: az elmúlt 14 év alatt beszéltek már ukrán, orosz, arab és magyar milliárdos vállalkozóról, aki átvenné a DVSC működtetését, de egyetlen megkeresés sem történt ebben az ügyben. „Ahogy már többször elmondtam, ha jelentkezik olyan tehetős vállalkozó, aki ennek a klubnak a költségvetését jelentősen növelni tudja, és érez magában elég erőt ahhoz, hogy jobb eredményeket érjen el, annak természetesen átengedem az irányítást, hiszen ez a DVSC érdekeit szolgálná. Aki személyesen ismer, tudja, nálam jobban senki nem szurkol a Loki sikereiért.”
A médiát és a szurkolókat is meglephette, hogy Balogh Norbert eladási árát nyilvánosságra hozta a klub. Holman Dávid esetében azonban már nem lehetett hallani ilyesfajta részletekről…
„Amennyiben játékjogot vásároltunk vagy eladtunk, a DVSC minden esetben nyilvánosságra hozta az eladási- vagy a vételárat, ha a szerződő fél ehhez hozzájárult. Balogh Norbert esetében a Palermo engedélyezte, hogy megjelentessük a honlapunkon az összeget. Holman Dávid játékjogának megvásárlása után ezt nem tehettük meg, mert a Ferencváros nem járult hozzá.”
Szima Gábor szerint a magyar mezőnyből minőségi futballistát igazolni a debreceniek számára megfizethető áron nagyon nehéz, légióst pedig már nem nagyon szeretnének, hiszen a jelenlegi szabályok szerint öt külföldi lehet egyszerre a pályán, és ez várhatóan még szigorodhat. Az átigazolási időszak végéig még egy-két játékos érkezhet. „Nem feltétlenül kész, idősebb labdarúgókban gondolkodunk.”