NB I

Pátkai Mátét hazaküldték a Videoton edzőtáborából

Asmir Suljic is megsérült, de ő maradhatott Ausztriában.

Kapcsolódó cikkek

A Videoton szerdán 2-2-t játszott a szlovén Maribor otthonában rendezett felkészülési mérkőzésen, amelynek második félidejében a házigazdák emberhátrányban voltak. A találkozón a fehérváriak két középpályása is megsérült. Állapotukról dr. Kovács Tibor csapatorvos nyilatkozott avidi.huoldalon.

„Sajnos sportorvosi szempontból nem voltunk túl szerencsések a Maribor elleni felkészülési mérkőzésen, hiszen az első félidőben több kellemetlen dolog történt. Pátkai Máté közelítő izom húzódást szenvedett, ezért le kellett cserélni, és csütörtökön haza is utazik Székesfehérvárra, hogy minél előbb pontos képet kapjunk az állapotáról.”

„Asmir Suljic szintén a tervezettnél előbb fejezte be a meccset, mert a combjában fájdalmat érzett, az ő problémája azonban nem súlyos, így marad az edzőtábor végéig a csapattal. Kovács István is kapott egy rúgást a térdére az első félidőben, de szerencsére tudta folytatni a meccset” – mondta dr. Kovács Tibor.

Három játékosunk Siófokon folytatja

A Videoton a tavaszi idényre kölcsönadta az NB II-es siófoki együttesnek Gábor Pétert, Baksa Dénest és Bognár Bencét.

Olvasói sztorik