Jócskán túl vagyunk a 33 fordulós 2015/16-os bajnokság felén, a válogatott Eb-szereplése miatt rövidebb is lesz a szezon, az őszi értékelés tehát nem csak a fél szezonról szól. A nemzeti csapat sikere sem szépíti meg a bajnokság képét, kevesebb csapat, de sokkal kevesebb néző, elmaradt színvonal-emelkedés – ez jellemezte az őszt. Persze, minden klubnál a helyezés függvényében tekinthetnek derűsen vagy borúsan vissza a kis magyar helyzetre.
Négy részes sorozatunkban három csapatonként értékeljük az elmúlt időszakot, nem a statisztikák, hanem általános benyomásunk alapján. Jöjjenek a dobogóhoz közel felsorakozott, vállalható szezont futó együttesek!
6. Haladás – “a” Király visszatér
Mérleg: 7-8-4, 17-19, 29 pont
Tavasszal kisebb csodát vitt végbe Mészöly Géza azzal, hogy benntartotta a Haladást az első osztályban, miután pár fordulóval a vége előtt – nem a pontbeli lemaradás, hanem a mutatott teljesítmény alapján – szinte reménytelennek tűnt a dolog. Ősszel aztán új történet kezdődött Szombathelyen, minden tekintetben. Úgy tűnik, a bizalmi tőkével, amit az év közben érkezett tréner kapott, sikerült élni. A háttér is rendeződött, de a legfontosabb, hogy Mészöly, afféle integráló személyiségként, képes volt összefogni csapattá a játékosokat. Ehhez persze elengedhetetlen volt Király Gábor hazatérése és korát meghazudtoló remek játéka. Vele a kapuban egyszerre stabillá vált a Szombathely, helyükre kerültek a dolgok. A Haladás, ha nem is csillogó játékkal, kevés gólt szerezve, de masszívan elindult előre – a szezon első felében ez egészen látványosan sikerült.
A dobogón is megfordult a vasi alakulat, mely a Ferencvárostól a nyitányon elszenvedett vereség után tíz fordulón át (!) maradt veretlen. Igaz, több volt a döntetlen, mint a győzelem, és rendre kevés gólos, inkább küzdelmes, mint jó meccseket játszottak – de hát ez csak azt jelzi, Mészöly abból főzött fogyaszthatót, amije volt. Egy ún. középcsapatnak pontosan ilyen erényekre van szüksége, hogy stabilan teljesítsen. Ráadásul Király Gábor mellett a szombathelyi jövő is markánsan képviseltette magát, hiszen ismét előkerült egy ígéretes tehetség, Németh Márió, aki Kovács István és Radó András után ismét felhívta a figyelmet a nevelés fontosságára. Úgy tűnik, van jövőkép (a stadion is átépül) és ez a legutóbbi szezon reménytelensége után maga a maximum. Az ősz végére a Haladás beágyazódott megfelelő helyére, a biztos középmezőnybe (mellesleg egy pontra a dobogótól). A szezon vége döcögősre sikerült, tavasszal pedig hiányozni fog a hazai pálya (eleve csak öt meccsen lesz pályaválasztó a Hali), de ha Mészöly Géza tartja az irányt és a csapategységet, sok gondjuk nem lehet.
5. MTK – élet Józsi bácsi után
Mérleg: 8-5-6 24-20, 29 pont
László Csaba nem vett magára könnyű terhet, amikor a nagyon kevés, még hitelesnek mondható hazai labdarúgó szakember, sőt, legenda közé számító „örökös MTK-edző” Garami József után elvállalta a kék-fehérek kispadját. Nem is kellett eltelnie sok fordulónak, hogy Facebook-bejegyzésektől „szakmai” alapú ítéletekig, nekikeseredett MTK-szurkolók minősítsék fortyogva azt a „rombolást”, amit véghezvitt a Garami-féle felépítménnyel. Na ja, az MTK az első három meccséből csak egyet nyert meg, azon se sziporkázott. Az előző évben bronzérmes kék-fehéreknek nyilván fel kellett dolgozni az új helyzetet, hiszen ha volt állandóság a magyar bajnokságban, az a Garami-féle munka, az ilyesmi identitást is ad. Összességében elmondhatjuk, ha nem is túl impulzív játékkal, felejthetetlen meccsekkel, de László Csaba megoldotta a feladata első részét, az MTK csapat maradt, voltak győzelmei, igaz, nagy sorozatokat nem épített belőlük. A nagyon sűrű középmezőnyben annyi pontot összeszedett, amennyivel még a dobogóért is harcolhat, bár a tavalyi 57 pont aligha lesz meg év végére.
Viszont mutatott figyelemre méltó dolgokat is az általa vezetett MTK, mindenekelőtt a Ferencváros veretlenségének megszakítását kell említenünk, egy olyan meccsen, melyen taktikailag is jól vizsgázott a csapat. A másik pedig Torghelle Sándor kivirágzása, ami alighanem szintén összefügg a számára megfelelő játékstílussal. A 33 éves csatár kilenc gólnál tart, többet lőtt, mint tíz éve bármelyik klubjában a teljes szezonban. Többször ér oda a kapu elé és többször hozzák helyzetbe, mint az elmúlt években, márpedig ha a helyzetek megvannak, a hazai kínálatból még mindig ő az egyik legveszélyesebb befejező. Ráadásul mindegyik gólja pontot vagy pontokat ért. Kanta József is jól és eredményesen futballozott ősszel, Hegedűs Lajos olykor bravúrosan védett – szóval, elöl, hátul, középen is megvoltak az MTK játékának támaszai. Ebből pedig tisztes szereplés lehet, ha nem jön valami durvább hullámvölgy – ami olykor azért Garami mester alatt is előfordult.
4. Paks – magyar atom
Mérleg: 8-6-5, 24-19 30 pont
Úgy áll a negyedik helyen, a harmadik Videotonnal azonos pontszámmal a Paks, hogy gyakorlatilag kisebb lejtmenetet mutatott be az utolsó négy fordulóban. A Fradi ellen a hajrában beszedett nagy gyomros ront az összképen, egyébként több mint vállalható őszt tud maga mögött a szokás szerint magyar játékosokra építő együttes. Nem biztos, hogy a szezon előtt sokan erre tippeltek volna. A politikai felhangokat sem mellőző történetek, amik a paksi futball anyagi hátterének ellehetetlenüléséről szóltak, a jelek szerint vagy nem voltak megalapozottak, vagy nem érintették meg a játékosokat. Csertői Aurél csapata stabilan tartja a szintet, a tavalyi ötödik hely és a tavalyi pontszám akár simán meglehet idén is. Mindebben nyilván a vezetőedző szerepe a legfontosabb.
Csertői ezúttal is olyan csapatot rakott össze, amit nehéz legyőzni. Magyar szinten sokszor megcsinálta már ezt, van egy alapjátéka, ami a jobb meccseken ráadásul még szórakoztató is tud lenni, ha vannak hozzá megfelelő játékosai. Ha nem lett volna a Ferencváros elleni összeomlás a hajrában, a listavezető után ők kapták volna messze a legkevesebb gólt (így holtversenyben vannak három másik klubbal), és tízmeccses veretlenségi sorozatuk a 8. és 17. forduló között szintén azt mutatja, masszívak. Ha gólkirályt idén nem is fognak adni a mezőnynek, így sem veszélytelenek az ellenfél kapuja előtt, igaz, a helyzetkihasználásuk nem a legjobb. Mindenesetre a becsületesen dolgozó „korrekt kiscsapat” státuszából nem estek ki, hogy ennél többre is vágynak-e, az más kérdés – és lehet, hogy nem független az anyagi háttértől.
