NB I

A DVTK vezetőedzője nem számolgat

Bekő Balázs az ultimátum ellenére optimistán várja az MTK elleni szerdai bajnokit.

Kapcsolódó cikkek

Hetekkel ezelőtt a klubvezetés részéről elhangzott, hogy az utolsó öt fordulóban nyolc-kilenc pontot kellene gyűjtenie a Diósgyőri VTK-nak, a vezetőedzőnek, ellenkező esetben… az eddigi mérleg: két összecsapás, egy pont és már csak három meccs van az őszből.

– Lehet furcsán hangzik, de nem ezzel foglalkozom – idézi Bekő Balázst aBorsod Online. – Engem nem annak kell motiválnia, hogy három, hat vagy kilenc pontot kell szerezni, hanem az, hogy a csapat nyerjen. Aztán hogy az adott meccsből mit hozunk ki, az más kérdés. Attól, ha ezzel foglalkozom, nem fogom jobban csinálni a dolgom, sőt nagy valószínűséggel rosszabbul. Jöjjön, aminek jönnie kell… Nem szabad ezt nézni, mert akkor ráültetem ezt a játékosaimra is, és akkor gát lesz bennük, márpedig attól nem leszünk jobbak.

Mégiscsak vízválasztó összecsapás következik szerdán, az MTK ellen, hiszen vereséggel nem teljesül az ultimátum… – hangzott a közbevetés a sajtótájékoztatón.

– Olyanon egyelőre nincs értelme polemizálni, ami nem történt meg. Pozitív vagyok, így gondolkodom, nem tudok abban elmerengni, hogy mi lesz, ha… Majd történnek az események, a cél az, hogy nyerjük meg a meccset. Egyelőre eddig gondolkodom, és azon, hogy miként tudom úgy összeállítani úgy a csapatot, hogy reális esély legyen nyerni, illetve olyan pszichés állapotba hozni a játékosokat, hogy ugyanezt ők is elhiggyék.

Olvasói sztorik