Csányi Sándor nyilvános önkritikát gyakorolt, miután belátta, az MLSZ szépen hangzó célkitűzései nem igazán teljesíthetők, ami a bajnoki meccsek nézőszámának konstans emelkedését, majd 6-8 ezer néző/mérkőzés mennyiségben kulminálását illeti. A futballvezér nyilván nem azért volt kénytelen szembesülni a valósággal, mert egyszercsak kicsit körülnézett valamelyik VIP-páholyból, és megvilágosodott. Igazából a magyar-norvég pótselejtezőt övező eufória, és a rögtön utána következő bajnoki forduló kiábrándító érdektelensége közti drámai ellentét volt a kiváltó ok. Alighanem.
Már régen túl vagyunk azon az avítt összefüggésen, hogy a válogatott sikere bármilyen hatással lehet a magyar futball egészének megítélésére. Ahhoz túl sokat romboltak az illetékesek az elmúlt harminc-negyven évben. De a meccsenkénti nagyjából ezer-ezerötszáz néző akkor is kiábrándító adat. Mármint annak, aki idáig abban a hitben volt, hogy nagyjából rendben mennek a dolgok, az emberek fordulnak vissza a sportág felé, a családokban gyarapodik a felbuzdulás, a gyermekek újra futballisták akarnak lenni stb. Így aztán az illetékesek levonták a következtetéseket. Például, hogy az állami emlőkből finoman szólva is bőségesen táplált klubok többségénél tesznek a saját erőforrásból végzett marketingre. Minek, ha semmilyen módon nem függnek a nézőszámtól?
Jegy, és mellé az ára?
És itt a baj. Hiába az MLSZ megvilágosodása, a jelenlegi rendszerben a klubok vezetői akkor sem fogják egyik napról a másikra keményen tolni a marketinget, ha amúgy tisztában vannak vele, hogy nevetséges a csapatuk látogatottsága. Majd fent ezt is megoldják, vélik a csapattulajdonosok, hisz a magyar klubfutballban az elmúlt négy-öt évben szinte mindent felülről intéztek (el). Így aztán nincs más hátra, ötleteket kell adnunk az MLSZ-nek, hogyan tehetné vonzóbbá a közömbös magyar nézőknek a bajnoki meccseket. Rajtunk ne múljon az újabb sikertörténet…
Az MLSZ „ösztönözné” a klubokat. Ahogyan a fiatal játékosok játszatására, úgy a nézők megfogására is. Némi malíciával ezt lefordíthatjuk úgy is, pénzért éri meg nézőket toborozni. De hogyan legyen ebben érdekelt a néző? Nem, nem mondjuk, hogy a stadionok kasszájánál ezentúl a pénztáros utalja a jegy mellé az árát is a szurkolónak, mintegy világtörténelmi jelentőségű módon megfordítva a kereslet-kínálat viszonyt. Ennyit aligha bírna hosszú távon a szövetség kasszája. De vannak kreatív megoldások.
Hyde Parkot a stadionokba!
Például, ha már az MLSZ belátta, hogy eredménytelen a regisztráció, ne csak hagyja a szurkolói csoportokat simán bemenni a stadionba, de az eddig büntetett rigmusokat tegye méltányolandóvá! Szabott tarifákkal! A hangosbemondó szólítsa fel egy kis gyalázkodásra az ultrákat, vagy bárkit, és a legszellemesebb rigmusokat jutalmazza. Nem nehéz elképzelni, hogy az így ösztönzött néző egyrészt szívesen megy be a stadionba, ahol egy új Hyde Park várja, de már napokkal a meccs előtt nekiáll agyalni a lehetőleg nyerő verseken, szófordulatokon. Így a hét végi futballmérkőzés kitölti a mindennapjait.
Ha így sem lesz több élő ember a stadionokban, akkor nincs mese, építeni kell. Mármint szurkolókat. Szép új stadionunk már számos van és lesz, a TAO-keretből, illetve az eddig ráfordított állami pénzekből rengeteg életnagyságú mű-szurkolót lehetne csináltatni, természetesen közbeszerzés útján. Ugyanígy a Patyomkin-nézőkhöz járó, méltó, zúgó hangkulisszákat is a legrátermettebb, audio-technikában utazó cégek készíthetnék el. A mű-szurkolók korróziómentes anyagból, tartós használatra készülnének, télen-nyáron telt házat biztosítanának. És persze könnyen mozdíthatók kell, hogy legyenek, hiszen ha néha valódi, hús-vér emberek is megjelennek nagyobb számban, a bábukat el lehet raktározni.
Futballkatonai szolgálat
Amennyiben ezt túlságosan steril, utópikus megoldásnak gondolják az illetékesek, akkor az irányított nézőszám más módszeréhez kell visszatérnünk, például a kötelező sorkatonai szolgálat visszahozásával – szovjet stadionokban ismerős módon kiskatonákkal nyolcvanezres arénát is meg lehet töltetni, csak kiskatona kell hozzá. Nem kell mindjárt felhorgadni az ötleten, a régi egyetemi és főiskolai előfelvételik módjára is meg lehetne oldani: akit felvesznek egyetemre, egy szezon kötelező futballkatonaságot kell, hogy letöltsön, a tanulmányok megkezdése előtt. Kiképzés után azonnali bevetéssel, hétvégenként kétszer, a kalandosabb kedvű fiatalok NB II-es meccseket is vállalhatnak, veszélyességi pótlékkal. Végső soron pedig a TEK bevetésre mindig kapható állománya is megjelenhet egy-egy meccsen, ha odatalál.
Kocsmai kidobóemberek mintájára stadionok melletti bedobóemberek, meztelen nők, pálmafák, annyi vonzó megoldás lehetséges. A végső lehetőséget, hogy önkéntes statiszták, netán közmunkások fizetésért mennek be szurkolni, jó lenne elkerülni, mert abból csak gond lesz, ismerve a hazai munkamorált. Eleinte bejárnának, aztán inkább igazolásokat hoznának, hogy miért maradtak távol, utóbb tüntetni kezdenének a magasabb munkabérért („Vasas-MTK-t ennyiért nézzen, akinek két anyja van!”), végül politikai feszültséget gerjesztenének az egészből. Az pedig senkinek nem hiányzik most, amikor végre megvan a lehetőség, hogy tömegek forduljanak ismét a magyar bajnokság felé. Határ a csillagos ég.
