A Haladás elleni győzelemmel folytatta menetelését az OTP Bank Ligában a jelenleg második helyen álló Paksi FC. Csertői Aurél együttese a 16. fordulóban 2-0-ra nyert – az élete első NB I-es gólját szerző Lenzsér Bence és Bajner Bálint találataival.
– Nagyon hiányzott már, hogy betaláljak. A védelemből szinte mindenki szerzett gólt, akad olyan, aki többet is, és úgy voltam vele, hogy jó volna csatlakozni hozzájuk. A korábbi találkozókon már sikerült helyzetbe kerülnöm, de most a szerencse is mellém állt, és végre betaláltam – mondta góljáról Lenzsér Bence a Paks honlapján. – Igazából nem is emlékszem rá, hogy mi játszódott le bennem akkor, csak arra, hogy mikor bent láttam a labdát, még akkor sem tudtam elhinni, hogy sikerült. Olyan érzés kerített hatalmába, ami korábban még soha nem járt át engem. Csodálatos volt!