NB I

Naná, hogy bírja a tempót: Garami fia kínozza a Haladást

Továbbra is szárnyal, s már a harmadik helyen áll az NB I-ben a Haladás. A szombathelyiek legutóbb az MTK-t verték 1-0-ra, s ez volt a nyolcadik olyan meccs, melyen nem kaptak gólt. Az kondícióval tehát nincs gond, s ez nagyban dicséri az első élvonalbeli idényét taposó erőnléti edzőt, Garami Zsoltot.

Kapcsolódó cikkek

Ha valakinek ismerősen cseng a név, ne csodálkozzon: a Haladás szakmai stábjának tagja nem más, mint az egykori szövetségi kapitány, az MTK szakmai igazgatója, Garami József fia. A sors különösen játéka, hogy a TF-et végzett, futballedzőként is képesítést szerzett szakember – idén nyáron – akkor vállalt szerepet az NB I-ben, amikor 76 esztendős édesapja búcsút intett az MTK kispadjának.

– Annak azért örültem, hogy múlt szombaton nem az apám irányította az ellenfelet – mondta a NépszavánakGarami Zsolt, aki Mészöly Géza felkérésére kezdett el foglalkozni a vasi focistákkal. – Büszke vagyok rá, hogy a harmadik helyen áll a Haladás, és arra is, hogy a játékosok partnerek a munkában.

Az egykori pécsi játékos – a Magyar Kupát nyert ifjúsági csapatban az apja keze alatt szerepelt – sorozatos sérülések miatt már 24 évesen felhagyott az aktív focival, később személyi edzőként kanyarodott vissza a sporthoz, majd, kis híján vezetőedző lett.
Nehéz döntést kellett meghoznom a nyáron, ugyanis hívott egy NB III-as együttes – árulta el Garami. – Csakhogy megkeresett Mészöly Géza is, akivel korábban a magyar U19-es válogatottnál is együtt dolgoztunk. A Hali mellett döntöttem, s szerencsére úgy tűnik, jól választottam.

Amint azt az erőnléti szakember elmondta, megkönnyíti a helyzetét a labdarúgó edzői képesítése, így pontosan tudja, mikor, milyen terhelést kell nyújtania. Ahogy Garami fogalmazott, „fejleszthető” csapatot vett át, a labdarúgók nem voltak „lepukkanva”, ám itt-ott mutatkoztak deficitek. A szombathelyi eszközállomás folyamatosan javult, és a Haladás ma már ott tart, hogy a labdarúgók által viselt GPS-szonda edzés közben is megmutatja, ki, mennyit fut, mennyit sprintel. Az eredmény? Elég egy pillantást vetni a tabellára…

Olvasói sztorik