NB I

Eseménytelen mérkőzésen Gaál fejese döntött

A dobogóért vívott harcban továbbra is a Haladás áll jobban, miután Budapesten győzte le az MTK-t.
OTP Bank Liga, 14. forduló
MTK – Szombathelyi Swietelsky-Haladás 0-1 (0-0)
Illovszky-stadion, játékvezető: Iványi
MTK: Hegedüs – Grgic, Bese, Poór, Vadnai, Bese – Strestík (Thiam, 74.), Kanta J., Vass Á. (Szatmári, 86.) – Gera D. (Varga Sz., 78.), Torghelle, Ramos. Edző: László Csaba
Haladás: Király – Angyal (Schimmer, 46.), S. Wils, Jagodics, Bosnjak – T. Wils, Iszlai – Gosztonyi (Fehér Z., 85.), Németh (Medgyes, 63.), Halmosi – Gaál. Edző: Mészöly Géza
Gólszerzők: Gaál (75.)

Az MTK az idei szezon egyik meglepetéscsapatát, a Haladást fogadta az OTP Bank Liga 14. fordulójában.

Valamivel aktívabban kezdett az „albérletben” játszó hazai együttes: a 16. percben Ramos fejesénél Király Gábor védett. Gyakorlatilag az első fél óra legemlékezetesebb momentuma volt utóbbi, taktikai harc folyt a pályán, kevés lehetőséggel. Az MTK volt aktívabb az első félidőben, de két jól megszervezett védelem állt fel, így nem meglepő, hogy nem hozott gólt az első játékrész.

A második félidőben az MTK indította útjára a labdát, de immáron Angyal helyett Schimmer Szabolcs bizonyíthatott a második félidőben. Ugyanolyan eseménytelenül telt ez a 45 perc, mint az első. Az 50. percben Stef Wils kezezése után Torghelle lőtt 15 méterről gyengén, majd Ramos visszarántásáért Thomas Wils kapott sárgát az 55. minutumban. Egy perccel később Strestík nyolc méteres lövését bravúrral védte Király. A 63. percben az idén elég jó formában futballozó Németh Márió helyére érkezett Medgyes.

Egy percre rá Strestíknek kellett mentenie a gólvonalról egy Haladás-szögletet követően, de a bomba később robbant: a 75. percben – bátran állíthatjuk – a semmiből szerzett vezetést a Haladás. Gaál Bálint Halmosi tűpontos beadását fejjel váltotta gólra (0-1).

Strestík helyére Thiam, Gera D. helyére Varga Szabolcs érkezett a továbbiakban és az utolsó percekre sem maradt több izgalom: a 86.-ban Gosztonyi helyére Fehér Zoltán, Vass Ádám helyére Szatmári állt be; a 89. minutumban pedig Ramos kapott sárgát műesésért.

Győzelmével a Haladás újabb nagy lépést tett az ezüstérem megszerzése felé, hiszen egy komoly üldözőjét szakította le.

A Rangadó.hu szakértője Gáspár József, az MTK egykori válogatott kapusa:

– Egyenlő erők küzdelmét láthattuk. Talán némileg az MTK volt veszélyesebb, több helyzetecskét dolgozott ki, de a döntetlen lett volna a legigazságosabb. A futball nem ilyen, ugyanis Gaál Bálint lesgyanús góljával – véleményem szerint egyébként nem volt az – végül is a Haladás nyert. Tipikus egygólos találkozót tudtak megnyerni.

Olvasói sztorik