NB I

Oliveira a pálya talaja és a szurkolók miatt is tart a Haladástól

Kapcsolódó cikkek

A címvédő Videoton FC szombat délután a kiválóan rajtoló, eddig mindössze csak a Ferencváros ellen veszítő Szombathelyi Swietelsky-Haladás vendége lesz. A székesfehérváriak légiósa, Filipe Oliveira leszögezte, nyerni mennek az őket legutóbb odahaza 1-0-ra legyőző szombathelyiekhez, de azt tudja, hogy több dolog miatt is nehéz lesz a dolguk.

– Nagyon nehéz mérkőzésre számítok szombaton a Haladás ellen. Minden évben kemény meccseket vívunk egymással Szombathelyen, ráadásul idén jól is szerepelnek a zöld-fehérek, mindössze egy ponttal vannak lemaradva a második helytől. Van miért visszavágnunk, hiszen nyáron elvitték a három pontot Sóstóról, de ehhez nagyon koncentráltan kell játszanunk. Úgy érzem, jó passzban vagyunk, a heti felkészülésünk is jól sikerült, minden esélyünk megvan arra, hogy győzzünk. A szombathelyi stadion talaja nem annyira fekszik a mi játékunknak, plusz nem szabad elfelejteni, hogy a Haladás-szurkolók elég jó hangulatot tudnak teremteni otthon, de mindettől függetlenül az a célunk, hogy nyerjünk és tapadjunk az élmezőnyre – nyilatkozta a Videoton honlapjánakFilipe Oliveira.

Olvasói sztorik