NB I

Most derül ki, mennyire erős a Haladás

Gaál Bálint úgy érzi, visszakapaszkodhat a dobogóra a Szombathely; a Fradit viszont már aligha éri utol bárki is.

Kapcsolódó cikkek

A Ferencváros foglalta keretbe a Szombathelyi Swietelsky-Haladás őszi menetelését az OTP Bank Ligában. Mint ismert, a vasi klub a Fradi elleni vereséggel kezdte az idényt, azt követően azonban tíz meccsen keresztül nem talált legyőzőre az NB I-ben, ennek köszönhetően sokáig a második helyet foglalta el a tabellán.

Az elmúlt hétvégén aztán a Fradi otthonában 3-1-re kikapott Mészöly Géza csapata, így megszakadt a veretlen sorozat.

A Haladást erősítő Gaál Bálint végig a pályán volt a legutóbbi fordulóban. A Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, a második félidőben mutatott játékukkal sikerült megszorongatni az éllovast.

– Mennyire volt nehéz dolguk a Ferencváros otthonában?

– A papírforma egyértelműen a Fradi mellett szólt, főleg, hogy hazai pályán játszott. Arra számítottunk, hogy nekünk esik, mindenképpen a győzelemre fog játszani. Azonban megpróbáltunk olyan játékot nyújtani, amivel pontot, pontokat szerezhetünk. Az első félidőben nem igazán voltunk egy súlycsoportban a Fradival, ennek voltak különféle okai is, de a szünetben rendeztük a sorainkat, és a második játékrészben remek játékot tudtunk nyújtani, amivel eléggé megnehezítettük a hazaiak dolgát. Ha kicsit szerencsésebbek vagyunk, akkor ponttal is távozhattunk volna az Üllői útról – mondta Gaál Bálint.

– Az FTC előnye immár tizenöt pont. Belülről hogy érezte, valóban ennyivel jobb az NB I többi csapatánál az éllovas?

– Azt el kell ismerni, hogy a Fradi kiemelkedik a mostani magyar NB I-ből. Minden csapatnál jobb valamivel: jó játékosállománnyal, bő kerettel rendelkezik, minden mellettük szól. Innen már csak ők tudják elrontani a bajnoki címet. Feljövőben van a Videoton, a Debrecen, de akkora előnyt szerzett a Ferencváros a szezon elején, hogy ezt egyik csapatnak sem lesz egyszerű behoznia.

– Elég nehéz sorozat vár önökre a folytatásban is. A bajnokságban és a kupában is találkoznak a Videotonnal, majd az MTK és a Debrecen következik. Mire lesz jó a Haladás ebben a periódusban?

– Most fog kiderülni, hogy mennyire vagyunk erős csapat. Azt lehet látni, hogy masszív együttes vagyunk, nekünk is jó játékosállományunk van, de az elkövetkező két-három hétben fog az eldőlni, hogy milyen játékerőt képviselünk. Nincs könnyű sorsolásunk, de ősszel is bizonyítottuk, hogy partiban tudunk lenni a jó csapatokkal, sőt meg is tudjuk őket verni. Mindig arra törekszünk, hogy minden meccsből a maximumot hozzuk ki. Szeretnénk legyőzni mindenkit, a kupában is tovább akarunk jutni, ez a cél. Az, hogy mi sül ki mindebből, az igazából csak rajtunk múlik.

– A hétvégi vereséggel lecsúsztak a második helyről, de mindössze egy ponttal. Visszaszerezheti a Haladás a dobogós helyezést a következő hetekben?

– Úgy érzem, mindenképpen. Annyira sűrű a Ferencváros után a mezőny, hogy bárki megverhet bárkit. Ha ugyanúgy mellettünk lesz a szerencse, és sikerül jó játékot produkálnunk, akkor vissza fogjuk tudni szerezni a második helyet. Azonban, ahogy jeleztem, arra törekszünk, hogy mindig a lehető legjobb eredményt érjük el. Nem beszélünk második-harmadik helyekről, mindig az adott mérkőzésből szeretnénk kihozni a maximumot.

Olvasói sztorik