NB I

Soha rosszabb meccset, mint az Újpest–MTK

A lilák korábbi vezetőedzője, Glázer Róbert értékelte az élvonal tizedik fordulójának zárómérkőzését.

Kapcsolódó cikkek

A házigazda Újpest szombaton 2-2-t játszott az MTK-vel az élvonal tizedik fordulójának zárómérkőzésén. A vendégek két tizenegyest is kihagytak, egyet viszont belőttek, de akkor már nem a hazaiak kapusa állt a gólvonal előtt, mert őt kiállították. Az eseménydús találkozó részletes tudósítását ide kattintva olvashatják!

A mérkőzést a Rangadó.hu állandó szakértője, Glázer Róbert, az Újpest korábbi vezetőedzője értékelte:

Lázár Bence betegségének híre letaglózott, nagyon sajnálom, és kitartást, illetve mielőbbi gyógyulást kívánok neki. Nagyon jó futballistának tartottam, és már azt nagyon bántam, hogy abba kellett hagynia. A televízióban aztán bizonyította az intelligenciáját, hiszen nagyon értelmesen beszélt. Nagyra törő srác, biztos vagyok benne, hogy sokra viszi még az életben!

A ma esti mérkőzés előtt kíváncsi voltam az Újpestre, amely jó ideje nem tudott nyerni, és többször is a hajrában veszített pontokat. Ezúttal egységesebbnek tűntek, az volt az érzésem, hogy nyernek, mert együtt mozogtak, törekedtek a labdaszerzésre az ellenfél térfelén. Bár nem volt helyzetük, inkább az MTK előtt adódtak lehetőségek, de kihagyták azokat, több nagy helyzetet ügyetlenkedtek el, köztük az első tizenegyest is. Ha az MTK törekszik rá, hogy már a hazaiak térfelén labdát szerezzen, meglephette volna az Újpestet.

Kíváncsi lettem volna rá, mi történik, ha már az első felvonásban egyenlít az MTK, de továbbra sem látom azt a sok passzos focit, ami korábban jellemző volt rájuk. Kettő-nullig az volt az érzésem, hogy jobb az Újpest, mert bár az MTK-nak volt több helyzete. A vendégek védekezésben egységes képet mutattak, mindenki visszazárt, és amikor náluk volt a labda, mindenki fölment az ellenfél térfelére, de az lett volna az igazi, ha akkor is feltolják a soraikat, amikor labdát akarnak szerezni.

Sok volt a pontatlanság, nem volt olyan dinamikája a meccsnek, amilyet vártam, mégis eseménydús, fordulatos, ezért a nézők szempontjából kimondottan szórakoztató volt, hiszen sok minden történt. Soha rosszabbat! Igazságos az eredmény, bár a második félidőben az MTK dominált. Az Újpestnek ez a negyedik meccse, amelyen nyerő helyzetből nem tud három pontot szerezni.

Olvasói sztorik