NB I

A Bajnokok Ligájába vágyik a Diósgyőr tulajdonosa

Leisztinger Tamás realitásnak érzi egy BL-be jutó női csapat létrehozását és működtetését.

Kapcsolódó cikkek

Öt éve jelent meg a miskolci és a diósgyőri sportéletben az Arago-csoport, ebből az alkalomból hosszú interjút közölt Leisztinger Tamás tulajdonossal a DVTK honlapja. A labdarúgásra vonatkozó bekezdéseket az alábbiakban idézzük.

– Öt évvel ezelőtt ugrottunk egyet az ismeretlenbe. Ebben a vállalkozásban kezdők voltunk, hiszen korábban soha nem csináltunk ilyet. Nyugodtan mondhatom, hogy nem tudtuk, mibe vágunk bele. Azt sejtettük, hogy nagyjából mibe fog kerülni, de azt, hogy mi fog történni velünk, milyen közeg vár itt bennünket, arról nem sok fogalmunk volt – kezdte a rendkívül ritkán megszólaló Leisztinger Tamás. – A futball meglehetősen turbulens ágazat, ahol annyira összetett viszonyrendszer működik, amivel az ember az üzleti életben nem találkozik. Öt év alatt okosabbak lettünk, és talán kicsit jobban is értünk a foci világához – ha egyelőre nem is olyan szinten, mint a szakma szerintem Magyarországon legjobbja, Szima Gábor, aki a harmadik-negyedik büdzséből csinált hétszer bajnokcsapatot. Öt éve az volt a cél, az ambíciónk, hogy feljussunk az NB I-be. Hogy a fejlődés ilyen mértékű lesz, az meg sem fordult a fejünkben. Akkor odáig láttam, hogy egy meghatározott összegnél ne emésszen fel többet, a továbbiakat majd meglátjuk. Egyet tudtunk: nagyon szeretnénk feljutni, és hogy ez egy adott összegnél ne kerüljön többe. Ez volt a két legfontosabb eleme az elképzeléseimnek.

Maradandót alkotnak

– Nehéz most pontokba szedni, melyek azok a nagy változások, amik ezt az egész ambíciót továbbgörgették. A legnagyobb talán az új látványsport támogatási rendszer. Ezzel vége szakadt annak az évenkénti körforgásnak, hogy letelt egy év, elmegy a játékos, jön a játékos. Tervezhetővé vált a rendszer. Erről, és például a Szerencsejáték Zrt-től származó központi bevételekről annak idején álmodni sem mertünk. Ezen felül a támogatások segítségével elkezdődhetett az építkezés is. Nemcsak a csapaté, hanem azt infrastruktúráé is. Hiszen azt mindenki érzi, ha épül valami, az már egy maradandó érték. Nem csak a miénk, hanem az egész városé, és nem csak az adott pillanaté, hanem hosszútávra szól. Az igazi nagy változás az volt, amikor elhittük, hogy itt generációknak tudunk valamilyen nyomot hagyni. És most nem a stadionról beszélek, hanem a klubházról és az utánpótlásközpontról.

Nem játszottak élvezhetően

– Nagyon szeretnék látni egy élvezhető, jó futballt. A legnagyobb bajom az elmúlt évvel – és nem kisebbítve annak érdemeit, és az azt megelőzőét –, hogy ha nyertünk, ha vesztettünk – a győzelmi eufóriát leszámítva – nem játszottunk élvezhetően. Ez nagyon zavar. Úgy éreztem, nem volt játékunk. Nem domináltuk a középpályát, nem voltak lövéseink, szóval nem élveztem a futballunkat egyáltalán. Azzal már önmagában elégedett lennék, ha lenne a csapatnak játéka, fazonja. Ez az egyik része. Az eredmény oldalon? Nos, ha az ember egyszerűen megfogalmazza a vágyait, akkor bármi, ami nemzetközi kupaszereplésre jogosít. Legyen az a kupa, vagy a bajnokságban a dobogó, annak személyesen nagyon örülnék, de utána mindig a saját vágyaimmal szemben is szkeptikus vagyok. Az elvárható, hogy egy menedzsment nem teljesíthet rosszabbul, mint a költségvetések sorában elfoglalt helye, de amit a fölött teljesít, az már extra. A költségvetéseket alapul véve tehát a nemzetközi kupaszerepléshez nekünk ma extra kell, mert van a magyar bajnokságban legalább öt olyan csapat, amelynek már csak a támogatási rendszer miatt is nagyobb a költségvetése. És az egyéb kiváltságokról még nem beszéltünk. Gondoljuk csak meg, hogy a tavalyi első négy helyezettnek más külföldi-magyar arányt kell tartania például. Persze, lehet ebből a helyzetből kirugózni, csak az már vállalhatatlan összegbe kerül. Ennek ellenére nagyon szeretnék egy negyedik helyet. A kérdés az, hogy kit tudunk magunk mögé utasítani. Az ember elkezdi számolni, hogy Fradi, Debrecen, Videoton… És akkor ott van az a hely, amit el tudok képzelni jelenleg.

Leisztinger szerint a klubok költségvetéseit tekintve nem csak az említett három csapat van a DVTK előtt, hanem a Puskás Akadémia és az Újpest is. A diósgyőriek büdzséje jelenleg az ötödik-hatodik helyen van. Úgy véli, a 12 csapatos NB I miatt öldöklő verseny lesz a másodosztályban, hiszen a létszámcsökkentés hatására nőtt az élvonalbeli klubok erkölcsi és gazdasági értéke, sokan szeretnének bekerülni ebbe a körbe. A beszélgetés folytatásában szó esett a rendkívül jelentős infrastrukturális beruházásokról is.

További milliárdos építkezéseket terveznek

– A jelenlegi beruházás a második és a harmadik üteme az infrastrukturális fejlesztéseknek, és úgy gondolom, ezzel megteremtjük az utánpótlás számára szükséges infrastrukturális feltételeket. Első lépésben a TAO-támogatásnak köszönhetően létrehoztunk egy kis utánpótlásközpontot, amely két füves és egy műfüves nagyméretű edzőpálya megépítését, és egy korábban már meglévő, nagyméretű műfüves edzőpálya teljes felújítását jelentette. További közel hathektárnyi területet vásároltunk, és ide épül egy háromezer négyzetméteres épület öltözőkkel, tantermekkel, irodákkal és étteremmel, de épül további öt nagyméretű edzőpálya is. Mindezek nettó értéke megközelíti a kétmilliárd forintot. Ugyanakkor az új épület egyben klubházként szolgálna. Személy szerint a debreceni utánpótlás-beruházást is etalonnak tartom. Ott egy rendkívül funkcionális, a szó jó értelmében vett már-már minimalista megoldást alkalmaztak. Egyszerű, funkcionális klubház nyolc-tíz edzőpályával, világítással, és csupa kifejezetten az eredményes munkát szolgáló alkalmazással. Mindennek optikai jelentősége is van. Ha eddig ideérkezett egy játékos, akit le akartunk igazolni, és véletlenül nem rögtön a jelenlegi klubházba ment be, hanem elnézett rossz irányba, jó eséllyel hazaszaladt. Hiába mondták neki azt, hogy itt a béreket folyamatosan kifizetik, hogy a háttér rendezett. Míg ha jövő júniustól jön ide valaki, reméljük, jobb lesz az egésznek a hangulata. Ezen felül meggyőződésem, hogy az idetartozás ereje is nagyobb lesz, hiszen terveink szerint a fejlesztés itt nem érhet véget. Nagyon komoly beruházások zajlanak jelenleg az országban, és mi nyitott szemmel járunk. Ha bárhol olyan ötlettel találkozunk, amit érdemes adoptálnunk, azt nagyon szívesen átvesszük, és amennyiben a TAO-támogatás rendszere a továbbiakban is működik, és minderre lehetőséget ad, úgy meg is valósítjuk azokat. Ez idő szerint a további edzőpályákhoz szükséges támogatás összegyűjtése zajlik, de itt jelenleg nem is szorít még bennünket az idő, hiszen az engedélyeztetési szakaszban tartunk. De amennyiben várakozásainknak megfelelően megérkezik az év második felében a minisztérium és az MLSZ jóváhagyása, akkor rendkívüli mennyiségű TAO-t kell összegyűjtenünk. Közel egymilliárd forintot.

Havonta két napig lesz stadionjuk?

– A stadionnak a jövőbeli státusza most még mindössze abban az értelemben tisztázott, hogy kinek a tulajdona lesz, de hogy miként fog üzemelni, abban a tekintetben nem. A mai álláspontom ez ügyben az, hogy a klub a stadiont egy hónapban két meccsnapra ki fogja bérelni. Pont. Ennyi. Többről akkor tudunk nyilatkozni, ha több információnk lesz az új stadion üzemeltetéséről.

– Nem volnék kétségbe esve, ha nem lenne új sportág a közeljövőben a DVTK színeiben, mert minden esetben csak akkor lépünk, ha egy adott sportág szervesen beilleszthető a DVTK struktúrájába, működésébe. Egy új szakág azért biztosan lesz, pontosabban már van, de sokkal komolyabban fogjuk venni. Ez a nagypályás női labdarúgás. Ebben a sportágban abszolút realitásnak érzem egy, a Bajnokok Ligájába jutó csapat létrehozását és működtetését. Az előkészületek zajlanak, tanulmány készül a klub számára, hogy ez a humánerőforrás és a pénzügyi források terén milyen kötelezettségvállalást jelent. De ez hamarosan elkészül, véleményem szerint még idén neki is tudunk kezdeni, hogy felépítsük. A nagypályás női labdarúgás tehát meglesz, és közben azt szeretném látni, hogy a jelenlegi sportágak, a versenyzők, az edzők, a szakmai stábtagok és a szakági vezetők eredményesen és hatékonyan tudnak együtt dolgozni. A DVTK-ért.

Olvasói sztorik