NB I

Egyre jobban van Kardos József

Lezárult az infarktus utáni rehabilitációjának első fázisa; részt vett a Balatonfüredi USC gyermeklabdarúgóinak edzésén.

Kapcsolódó cikkek

Augusztus közepén látott napvilágot a hír, miszerint infarktus miatt kórházban kezelik az Újpest egykori válogatott játékosát, Kardos Józsefet, aki saját bevallása szerint 25 évig dohányzott, és az alkoholt sem vetette meg.

Miután átesett a műtéten, a Balatonfüredi Szívkórházban kezdte a rehabilitációt. Ebben az időszakban a korábbi kiváló labdarúgó a Balatonfüredi USC szakmai vezetőivel, Glázer Róberttel és Gujdár Sándorral tartott közös foglalkozást a klub gyermeklabdarúgói számára. Az edzésen résztvevő fiataloknak elmondta, hogy a tehetség önmagában nem elegendő ahhoz, hogy valakiből eredményes labdarúgó váljék.

„A kemény, kitartó, alázatos munka, és természetesen némi a szerencse – talán ezek a legfontosabb tényezők, amelyek magasra emelhetnek benneteket” – így foglalta össze a siker receptjét az Újpest egykori kiválósága.

A gyerekek számára nagy élmény volt Kardos látogatása, ő pedig a helyszínen tekintette meg a helyi felnőtt csapat Videoton II elleni NB III-as mérkőzését, ezen a héten pénteken pedig már el is hagyhatta az egészségügyi intézményt. A korábbi játékostársak természetesen továbbra sem engedik el a kezét, az MLSZ-ben pedig továbbra is számítanak rá mérkőzésellenőrként.

Olvasói sztorik