NB I

Balajcza: Csak néztünk ki a fejünkből

A Videoton ellen hiába remeklő kapus szerint nagyon hiányzik náluk egy vezéregyéniség.

Kapcsolódó cikkek

Legalább három ziccert hárított a Videoton ellen Balajcza Szabolcs, az Újpest kapusa – simán lehetett volna a mezőny legjobbja, ha csapata szerez egy pontot. De az Újpest még így is messze volt a pontszerzéstől az élvonal kilencedik fordulójában, mert a második félidőben szabályosan összeomlottak az idén jobbára csak szenvedő címvédő otthonában, és végül 3-0-ra kikaptak. Így a lilák kapusa nem túl boldogan fogadhatta a gratulációkat a meccs után – ahogy az már máskor is előfordult vele, amint a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta a találkozót követően.

– Volt már ilyen meccsem Fehérváron néhány éve. Szinte ugyanez volt a helyzet: nagyon jól ment a védés, de ugyanígy három-nullra kikaptunk. És akkor is a hajrában kaptuk a gólokat, amitől teljesen összeestünk. Elemezni kell, mitől van, hogy ha kapunk egy gólt, teljesen összecsuklunk. Ez történt Diósgyőrben, majd a Fradi ellen is. Nincs egy vezéregyéniség, aki ilyenkor összefogja a csapatot, látja, hogy mit kell csinálni – értékelte a történteket Balajcza. Az okokat nem egyszerű megfejteni.

– Nem hiszem, hogy erőnléti gondjaink lennének, hiszen az első mérkőzéseken mi daráltuk be az ellenfeleket, szerintem mentális oka van a problémáknak. Valami nem működik, meg kell vizsgálni, hogy micsoda. Próbáltam a védőkkel megbeszélni, mire figyeljünk, de a végén már mindenki csak nézett ki a fejéből. Ismétlem, a pályán kellene egy okos ember, aki összefogja a csapatot, mert a végén négyet vagy ötöt is kaphattunk volna – ismerte el a hiába remeklő kapus.

A lila-fehérek szurkolói a már ismerős „kurva gyenge!” rigmussal búcsúztatták Fehérváron a csapatukat, pedig a bajnokság elején még úgy tűnt, sok örömük lesz az idei Újpestben. Balajcza szerint még lehet is, persze ahhoz össze kell szedniük magukat.

– Továbbra is tartom, amit a szezon elején mondtam: bízom benne, hogy a dobogóra oda tudunk érni. Ki kell jönni ebből a hullámvölgyből, amiben most vagyunk és a második, harmadik helyre megpróbálni felkapaszkodni. A Fradit már nem érdemes nézni, ők a bajnokok, de lehet még sok körbeverés, úgyhogy simán feljebb kapaszkodhatunk. Csak előbb össze kell szednünk magunkat. Jövő héten megint egy nehéz meccs vár ránk, az MTK ellen, azt mindenképpen be kell húznunk – mondta végül Balajcza Szabolcs.

Olvasói sztorik