NB I

A bajnokcsapat nem felejtett el focizni

Kovács István szerint a némileg amorf felállásával a Videotonnak sikerült meglepnie az Újpestet.

Kapcsolódó cikkek

A címvédő Videoton szombaton 3-0-ra legyőzte a vendég Újpestet az élvonal kilencedik fordulójának zárómeccsén. A háromgólos különbséget a csereként a 69. percben beálló Kovács István állította be, aki a mérkőzés után a televízióban azt mondta: a siker kulcsa egyrészt Pető Tamás megbízott vezetőedző és szakmai stábja volt, nekik egyúttal meg is köszönte a remek munkát.

– Úgy érzem, a csapat becsülettel felkészült. A Paks ellen is jól játszottunk, akkor a hazaiak nem érdemtelenül, de szerencsésen tudtak nyerni, most viszont megmutattuk, hogy ez a Videoton nem felejtett el focizni. A némileg amorf felállásunkkal sikerült meglepnünk az Újpestet, ami győzelmet eredményezett. Ha ezt a három gólt elosztottuk volna három meccsre, és úgy nyerünk mindig egy-nullra, akkor sem lettünk volna elégedetlenek, de tény, hogy a Videotonnak így kell játszania, főleg hazai pályán. Ehhez pedig az kell, hogy továbbra is ugyanilyen alázattal, szerénységgel dolgozzunk, ahogy ezen a héten. Biztos vagyok benne, hogy akkor a többi győzelem sem marad el – nyilatkozta Kovács István.

Olvasói sztorik