A vádbeszéddel folytatódott volna a két kivétellel siófoki és diósgyőri mérkőzéseket tartalmazó bundaügy büntetőeljárása a Fővárosi Törvényszéken, csütörtökön.
A feltételes mód azért indokolt, mert a tárgyalás érdemi része elmaradt, az egyik vádlott, Kugyela Zsolt ugyanis orvosi igazolással kimentette magát, tehát nem volt jelen. A bírónő megjegyezte: most fordult elő utoljára, hogy orvosszakértő kirendelése nélkül elfogadta az orvosi igazolást, vagyis burkoltan megkérdőjelezte a vádlott megromlott egészségügyi állapotát…
A 23. rendű vádlott, a horvát Durica Zuparic továbbra sem lépett kapcsolatba a bírósággal – lakcíme nem ismert, de e-mailben felvették vele a kapcsolatot –, ezért nem tudták számára engedélyezni a távollétes eljárást. Ha ebben az ügyben nem történik előrelépés, a bírónő kezdeményezni fogja a nemzetközi elfogatóparancs kiadását.
Miután mindezt megtudtuk, az ügyész kapott szót, és először elmondta, hogy a FIFA fegyelmi kódexére való hivatkozást törli a vádpontokból. Számos vádlottat érintően tényállás-módosításokra került sor, az Aczél Zoltánnal kapcsolatos vádpontot például az önálló intézkedésre jogosultság tekintetében egészítették ki a BFC Siófok belső szabályzatai alapján.
Több vádlott esetében enyhébb elbírálásra ad lehetőséget a közelmúltban módosított Büntető Törvénykönyv.
A következő tárgyalási nap december 15. lesz, ekkor kerül sor az ügyészi perbeszédre; január végén a védői perbeszédekre; a vádlottak az utolsó szó jogán február elején szólalhatnak fel; február végén, vagy legkésőbb március elején pedig jön az ítélethirdetés. A 2016-os tárgyalási napok egyelőre csupán tájékoztató jellegűek: január 28., február 2., 4., 9. és 11.