NB I

Jól halad Juhász Roland rehabilitációja

A Videoton csapatorvosa nem akarja siettetni a középhátvéd visszatérését.

Kapcsolódó cikkek

Mint ismert, a magyar–román Európa-bajnoki selejtező első félidejében sérülés miatt le kellett cserélni a Videoton és a válogatott középhátvédjét, Juhász Rolandot, aki már az edzőtáborozás hetében sem volt teljesen egészséges – bár állapotáról egymásnak ellentmondó hírek láttak napvilágot –, mégis vállalta a játékot, Bernd Storck szövetségi kapitány pedig a kezdőcsapatba nevezte.

A székesfehérváriak csapatorvosa, dr. Kovács Tibor avidi.hu oldalon kiemelte, hogy semmiképp nem szeretnék elkapkodni a védő visszatérését, a legfontosabb, hogy ismét teljesen egészséges legyek.

– Juhász Roland az egyetlen olyan játékosunk, aki kilenc hónapja, az idei téli edzőtábor óta folyamatosan, hosszabb pihenő nélkül szerepelt a Vidiben és a válogatottban is – kezdte dr. Kovács Tibor. – Márciusban egy minimál invazív operációt végeztek el rajta, amit az ő mentalitásával, szinte egyedülálló módon menedzselt végig, és szinte azonnal vissza is tért a pályára. Nem volt még arra példa, hogy akár egy terápiára, akár egy olyan műtétre, amely az ő mihamarabbi felépülését segítette, nemet mondott volna, vagy akár csak egy pillanatig is hezitált volna. Azonnal belevág a rehabilitációba és a játékba is. Legutóbb, a magyar–román válogatott mérkőzés első félidejében szenvedett egy izomsérülést, a jobboldali közelítője húzódott meg. A válogatottal kiváló a kommunikációs kapcsolatunk, ott rögtön el is kezdték a kezelését, mi pedig ezt kiegészítettük képalkotó eljárásokkal, és azok is megnyugtató eredményt mutattak. Az elmúlt héten ennek a sérülésnek a fizikoterápiás kezelése zajlott minden nap. Ezen a héten a rehabilitáció következő szakaszába léphet, és talán el tudja kezdeni a rehabilitációs edzővel, Purger Szilárddal a munkát. Azt, hogy ez a munka milyen ütemben fog haladni, egyelőre nagyon óvatosan szeretnénk meghatározni, mivel ez nem az első ilyen típusú sérülése. Összegzésképp azt tudom elmondani, hogy jól halad Roli rehabilitációja, napi szinten kontrolláljuk a felépülését. Napról napra javul az állapota, de nem szeretnénk siettetni az ő visszatérését.

Olvasói sztorik