NB I

Nem tiltották be a Fradi-demonstrációt

A rendőrség tudomásul vette a ferencvárosi szurkolók Megyeri úti óriáskivetítős programját.

Kapcsolódó cikkek

A Groupama Arénában fognak gyülekezni a szombati, Újpest elleni idegenbeli bajnoki mérkőzésre utazó ferencvárosi szurkolók, akiknek a beléptetését is az Üllői úti stadionban végzik majd el.

Baranyai Imre, a Ferencváros Labdarúgó Zrt. biztonsági igazgatója az MTI-nek telefonon elmondta, hogy a zöld-fehérek szurkolói szombaton 17.30-kor találkoznak a Groupama Aréna 2-es kapujánál, majd itt végzik el a szurkolók beléptetését, valamint a jegykezelést is, hogy csak regisztrált drukkerek szállhassanak fel az Újpestre 18 órakor induló autóbuszokra. A Groupama Arénánál jelen lesznek az újpestiek biztonsági emberei is, így a Megyeri úton már nem lesz szükség újabb ellenőrzésre.

A biztonsági igazgató elmondta, hogy a drukkereknek ezen kívül még a Pólus Center parkolójában van lehetőségük a felszállásra, ott 18 órakor lesz a gyülekezés és 18.30-kor az indulás. A buszokra kizárólag jeggyel lehet felülni, de a ruházat átvizsgálását csak a Szusza Ferenc stadionnál végzik majd el. Baranyai Imre tájékoztatása szerint a zöld-fehér klub összesen 1250 jegyet kapott, ebből csütörtök délutánig hétszázat adtak el.

A biztonsági igazgató felhívja a VIP-vendégek és a hivatalos személyek figyelmét, hogy az újpesti stadiont a Fóti út felől közelítsék meg, mert a Váci utat a Megyeri út sarkánál szombaton 19 órától előre láthatóan 23 óráig lezárják. Itt ugyanis demonstrációt tartanak a magukat „Szurkolók Személyiségi Jogok Nélkül” csoportnak nevező ferencvárosi drukkerek, akik a stadionon kívül, egy kivetítőn keresztül követik majd a mérkőzést. Mivel a Váci utat teljes szélességében lezárja a rendőrség, ezért arra szombat este egyéb célból sem lehet majd autóval közlekedni.

A mérkőzés után ugyancsak szervezetten szállítják vissza Újpestről a ferencvárosi szurkolókat, akiknek a Pólus Centernél és a Groupama Arénánál lesz lehetőségük kiszállni.

Szerdán beszámoltunk róla, hogy az Újpest FC vezetői aggodalmukat fejezték ki amiatt, mert a Fradi-szurkolók a stadion közvetlen közelében nézik majd óriáskivetítőn a derbit, és az is elhangzott, hogy a délutáni biztonsági értekezleten érvelni fognak a rendőrségi képviselőinek, hogy legalább gondolják át a rendezvény engedélyezését. Az MTI beszámolójának tanúsága szerint azonban a demonstrációt az eredeti tervek szerint megtarthatják a zöld-fehér szimpatizánsok.

Olvasói sztorik