NB I

Kapásból az Újpest–Fradira gondolt

„Nagyon jó lenne, ha mi tudnánk megállítani a Ferencvárost” – mondta a lilák védője, Mohl Dávid.

Kapcsolódó cikkek

Az Újpest FC keretének egyik legtapasztaltabb játékosa, Mohl Dávid összesen 185 élvonalbeli mérkőzést játszott már győri, fehérvári, debreceni, kecskeméti és pécsi színekben, de a legjelentősebb hazai rangadó, a Ferencváros elleni derbi légkörébe csak most, szombat este kóstolhat majd bele, hiszen idén nyáron igazolt a lilákhoz.

A Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, hogy a kezdőcsapatuk vélhetően nem fog változni az elmúlt hetekben megszokotthoz képest.

– Amikor megkeresett az Újpest, kapásból ez a mérkőzés ugrott be, úgyhogy már az elejétől fogva nagyon várom a derbit. Remélem, jó mérkőzést játszunk, jó játékkal tudjuk kiszolgálni a közönséget, és itthon tartjuk a három pontot – kezdte az Újpest harmincéves védője, Mohl Dávid.

A lilák rendkívül hosszú veretlenségi sorozatot tudhatnak maguk mögött, hiszen április 12. és augusztus 29. között nem kaptak ki bajnoki meccsen. Tavasszal a Ferencváros, legutóbb, a hetedik fordulóban pedig a Diósgyőr győzte le őket, tehát kudarcot követően voltak kénytelenek elmenni a válogatott miatt szünetre.

– Természetesen sokkal jobb egy győzelem után elmenni a szünetre, de annyira nem sújtotta le a csapatot a vereség. Néhány napig ez benne marad az emberben, aztán viszont jön a következő meccs, amelyen javíthat a csapat. Erre szükségünk is van, hiszen ötödikek vagyunk, és muszáj nyernünk, hogy felzárkózzunk az első háromhoz.

Bár a játékosok előszeretettel hangoztatják, hogy elsősorban a saját játékukkal törődnek, és nem az ellenféllel, a mostani Fradira nem lehet nem odafigyelni, hiszen lassacskán egy éve veretlen az NB I-ben, a jelenlegi tabellát pedig százszázalékos eredménysorral vezeti.

– Természetesen ezzel mindenki tisztában van, nem csak mi, hanem az egész NB I, de nem foglalkozunk különösebben azzal, hogy a Ferencváros jó formában van, inkább azzal, hogy a mi játékunk legyen tökéletes, és optimális állapotban legyünk. Ha megfelelő teljesítményt tud nyújtani az egész csapat – amit az elejétől kezdve akarunk –, akkor teljesen mindegy, hogy a Fradi hány meccset nyert meg a közelmúltban. Győznünk kell ezen a mérkőzésen, ráadásul itthon játszunk. Nagyon jó lenne, ha mi tudnánk megállítani a Ferencvárost.

Hétről-hétre érkeztek játékosok a nyár folyamán Újpestre, még augusztus végén is bejelentettek új embereket, de a hátvéd szerint ők nem lesznek kezdők az FTC ellen.

– Szerintem ez nem optimális a csapat számára, hiszen eltérő állapotban érkeztek az új játékosok, valaki játszott, valakinek nem volt klubja. Azt gondolom, azzal a csapattal fogunk felállni, amely az elmúlt hetekben játszott. Nem hiszem, hogy optimális lenne azokat betenni, akik nem voltak leterhelve. Biztosan benne lesznek a keretben, hiszen jó játékosokról van szó, és ha becserélik őket, biztosan segíteni fogják a csapatot.

Olvasói sztorik