NB I

Ő lett volna a fehérvári sztárcsatár

A 24 éves zambiai válogatott támadó, Emmanuel Mayuka inkább a francia Metz csapatát választotta.

Kapcsolódó cikkek

„Annyit azonban elárulhatok, hogy nagyon közel jártunk ahhoz, hogy tető alá hozzunk egy hatalmas igazolást. A Premier League-ből hoztunk volna egy csatárt, és már a repülőjegye is le volt foglalva, végül vasárnap este kapott Franciaországból egy ajánlatot, azzal pedig nem tudtunk versenyezni” – nyilatkozta a vidi.huoldalon Kovács Zoltán, a bajnoki címvédő Videoton FC sportigazgatója.

A cikk megjelenése, kedd délután óta azt találgatják a fehérvári szurkolók, ki lehetett volna a sztárigazolás, és az internet segítségével meg is találták, illetve a Rangadó.hu is rábukkant!

A módszer egyébként nem bonyolult, csak utána kell nézni, ki az a csatár, aki az angol élvonalból ment a franciába. Nem volt más találat, csak a zambiai Emmanuel Mayuka, aki ráadásul másfél millió euróért lett a Southampton után a Metz futballistája, és ez az összeg még a Videotonnál is belefért volt.

A 24 éves támadó még soha nem lőtt gólt a Premier League-ben, korábban már focizott Franciaországban, Svájcban és Izraelben is. Pályára lépett az Európa Ligában, illetve a válogatottal az Afrikai Nemzetek Kupáján.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik