NB I

Koponyasérülése után kiengedték a kórházból a kapust

Filip Pajovics hétfőn mehetett haza, csütörtökön a helyszínen fog szurkolni a Videotonnak az Európa Liga-selejtezőn.

Kapcsolódó cikkek

Egy héttel azután, hogy Filip Pajovics koponyasérülést szenvedett az edzésen, már haza is engedték a kórházból. Dr. Kovács Tibor csapatorvostól megtudtuk, hogy a kapus gyógyulása a tervek szerint halad, és egy-két hónapon belül következhet a második operáció, amely egy korrekciós műtét lesz – írja a vidi.hu.

– Nagyon jól érzem magam, nincs semmi panaszom, nincsenek fájdalmaim, nem is szédülök, szóval tényleg jól vagyok. Örülök, hogy ilyen gyorsan elhagyhattam a kórházat, és immár székesfehérvári otthonomban lehetek a barátnőm társaságában. Kedden délelőtt kilátogattam Sóstóra, találkoztam a csapattársakkal, ez szintén örömmel töltött el. Természetesen csütörtök este is ott leszek a stadionban, és a lelátóról szurkolok a társaknak a Poznan elleni EL-visszavágón – nyilatkozta a klub honlapján Filip Pajovics.

Mint ismert, a Videoton a sérült kapus pótlására Kovácsik Ádámot szerződtette hétfőn.

Olvasói sztorik