Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
Fordulóról fordulóra negatív csúcsokat dönt a nézőszám az idei NB I-ben. Ennek csak részben oka a regisztráció körüli ultra-tiltakozás: legutóbb Fehérváron a Videoton ultrái „becsempészték” a fradistákat a lelátóra, mégis újabb negatív csúcs született a fordulóban.
Dénes Ferenc sportközgazdász szerint sportgazdaságilag nem indokolt, hogy ennyire alacsony legyen a mutató. A szakember a Rangadó.hu-nak a kérdés kapcsán beszélt a magyar futball egyéb
problémáiról is, és szóba került az „igazi” futball is.
Inkább csinálják, mint nézik
– Van egy adott méretű, lakosságszámú ország, adott gazdasági potenciállal. Közepesen fejlett, kis ország vagyunk. Ugyanakkor van egy hagyományosan erős sportkultúránk. Egyszerűen benne van az emberek életében, tudatában, hogy foglalkoznak a sporttal, érdekli őket. Főleg az olimpia-központúság miatt. A sportolók nekünk ismerőseink, „per” Daniról, Katinkáról, Laciról beszélünk, például most az úszók kapcsán. Szeretünk színházba, operába is járni, olvasni – de ha a körúton vagy a kocsmában beszélgetnek az emberek, a politika után jön a sport. Abban pedig tízből kilencszer a futball. Ez azért nagyon fontos, mert a kulturális meghatározottság ad valamit. Hogy egy adott lélekszámhoz képest mennyien járnak futballmérkőzésre, elvileg ettől a kultúrától függ. Például a skandináv országokban ez máshogy van, ott nem a futballhoz kötődés jelenti elsősorban a sporthoz való kötődést, és ennek megfelelő a nézőszám. Igaz, ott más a sporttal kapcsolatos valódi aktivitás: inkább csinálják, mint nézik.
Magyarországon viszont adott lenne a futballhoz való „verbális és szemlélő” jellegű kötődés, mégsem járnak meccsre az emberek. A közgazdász szerint ennek természetesen megvannak a maga okai.
– Ahol stadionok épülnek, ott létezik egy mérhető hatás, egy-két éven belül duplájára kellene nőnie a nézőszámnak. Ha ennek az ellenkezőjét látjuk, tehát nem nő, hanem egyenesen csökken, akkor nagy gáz van – mondja Dénes Ferenc – Tudjuk, hogy a magyar futball megy lefelé és nem vonzó, de szerintem az elméletben elérhető „legalját” már elérte. Kétezer embernek akkor is ki kellene mennie egy eseményre egy nagyvárosban, ha szó szerint nem történik semmi. A hazai bajnoki nézőszáma tehát már túlhaladta az elképzelhető legalacsonyabb értéket. Szerintem az MLSZ jól csinálta, amikor konkrét számokat hirdetett meg célként – most látnunk kell, hogy azokat nem sikerült elérni. Csakhogy az alapvető probléma, hogy nem az MLSZ-nek kellene elérni a nézőszámnövekedést, hanem a csapatoknak. Itt jön az én hipotézisem – mint Mórickának a viccben, mindenről ez jut eszembe –, miszerint az alapvető probléma az, hogy a csapatok nem a nézőszámból élnek. És ez az egész rendszert rohasztja.
A Manchester United is játszik rossz meccset
Az, hogy a játék színvonala alacsony, a közgazdász szerint „egy dolog”, ez a sportújságírók érve szokott lenni, mondja Dénes. – A Manchester United is játszik rossz meccset, például most a Tottenham ellen. Mégis kint volt 76 ezer ember. Nyilván, ami a Manchester szintjén rossz, az nem ugyanaz, mint amit az NB I-ben látunk. Az álló labdában eleső játékos alapvetően nem jó – de az emberek nem okvetlenül a jó színvonal miatt járnak meccsre. Amerikában igen, ott létezik a szuper-show, a legjobbakkal, amit nézni kell. Európában nem okvetlenül ezért megyünk ki. Hanem a közösségi élményért. Azt viszont Magyarországon szisztematikusan szétverték a negyvenes évek után. A dalárdákat, színjátszóköröket épp úgy, mint mondjuk a vallási közösségeket. Az én hipotézisem szerint ez generációról generációra kihat. És hát van a harmadik tényező, amit nem lehet vitatni: a magyar futball lerohadt. Nem a játék színvonalában, hanem a korrumpáltságában.
Dénes szerint hamis illúzió, hogy a hetvenes években, amikor a morális züllés már tartott, még rengetegen jártak bajnoki meccsekre.
– Kimutatásokkal igazolható, hogy a hatvanas évektől folyamatosan, törés nélkül esett az átlagnézőszám. A nyolcvanas évektől pedig néhány ezer emberről beszélünk. A kétezres években talán történt pozitív változás, a licensz szabályzat minden hülyeségével együtt jó dolog – az igazi züllés a hetvenes évektől mérhető. Sztorizás szinten mesélgetik egykori nagyjaink, hogyan adták-vették a meccseket. Én magam láttam olyan kettős rangadót, ahol a Fradi sztárját a 75. percben lecserélték, és mire én tíz perccel a meccs után a kollégiumom melletti sörözőbe betértem, ő már nem hogy ott ült, de be volt rúgva. Ez tinédzserként jópofa dolognak tűnt akkor, valójában szörnyű.
A külföldi foci beáramlásának hatása
A szakember szerint a meccsre járás élménye ma is meglehetne, hiszen a családok, barátok találkozása, együttléte ugyanúgy élmény, ami jó a szurkolónak, a pályán látott színvonaltól függetlenül – mégis, a jelek szerint egyre kevesebben kérnek belőle. Az MLSZ legutóbb a tévéközvetítések számának csökkentését határozta el, és elhangzik sokszor, hogy a külföldi futball beáramlása az életünkbe szintén rossz hatással van a magyar nézőszámra.
– Szerintem nem így van, mert a televíziós élmény nem ugyanaz, mint az élő. Ez viszont egy másik nagyon fontos problémához vezet, amiről az egyetemi kurzusaim egy része szól. Hogy én televízióban megnézem a Real Madridot és ők jobban játszanak, mint az MTK vagy a Diósgyőr, az nem számít. Az egy televíziós program, annak megfelelően nézed, barátok közt, otthon, nem számít. A probléma az, hogy én valóságosan tudok Manchester United szurkoló lenni, hogy ezt valóságként élem meg. Ugyanis sokkal több információm van róluk, mint a Békéscsabáról lenne, ha Békéscsaba-szurkoló lennék. Egyik helyen sem élek ott lokálisan, mégis ezerszer több élményem lehet, több közösséghez tartozhatok virtuálisan, mint a magyar csapat esetében. És ez megpecsételi a magyar futball sorsát. A globalizáció, ami persze a médiához és az internethez köthető, nagyon komoly probléma ebből a szempontból.
Jól érezzük magunkat
A magyar futballkluboknak a realitással megbékélve új modellt kellene elfogadniuk, az ábrándok kergetése és az irreális, nem piaci alapú költekezés helyett – és akkor még az eredmények is jöhetnének, összegzi gondolatait a szakember.
– Nem tudunk megbirkózni a ténnyel, hogy már rég nem az minősíti a futballunkat, hogy megverjük-e a Real Madridot, meg bejutunk-e a Bajnokok Ligájába. Hanem annak kellene, hogy a családdal, a barátokkal jól érezzük magunkat kint a meccsen. Ez meg így értelmetlen, ez az ország nem alkalmas a méreténél fogva, hogy rendszeresen BL-főtáblás csapatai legyenek. Néha, véletlenszerűen lehet egy-egy. Mi arra vagyunk alkalmasak, hogy az angol negyedosztály átlagnézőszámát elérjük. Idáig kellene eljutni. És ugye, ott sem arról szól a dolog, hogy milyen a színvonal, vágják a fát rendesen… Minek nekünk Bajnokok Ligája? Megjegyzem, ha lemondanánk erről, és ahelyett, hogy fordítva ülünk a lovon, megpróbálnánk kiszolgálni a nézőket, s mondjuk, elérnénk, hogy legyen egy öt-hatezres stabil közönségünk, amelyik 2-3 ezer forintért veszi a jegyet, akkor az Európa Liga csoportkörébe időről időre eljuthatnánk. Ez a dolgok természete gazdaságilag.
