NB I

Garami: „Legalább nem engem szidnak a szurkolók”

Az örökifjú edző immár szakmai igazgatóként dolgozik, és esze ágában sincs visszavonulni.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

A magyar edzői kar legtapasztaltabb tagja május végén, a Diósgyőr ellen ült le legutóbb az MTK kispadján. A csapat végül a harmadik helyen végzett a bajnokságban, Garami Józsefet mégis László Csaba váltotta a vezetőedzői poszton. A 76. születésnapját augusztus 9-én, vagyis ma ünneplő mester azonban a klub kötelékében maradt, szakmai igazgatóként számítanak rá. Agárdról Budapest felé, a volán mögött ülve adott interjút a Rangadó.hu megkeresésére.

– Hogyan telnek a napjai mostanság, a hosszú vezetőedzői korszak lezárultával?
– A bajnokság után hosszabb szabadságot vettem ki, három hete pedig már az új munkakörömre koncentrálok – kezdte Garami József.

– Szakmai igazgatóként bizonyára más feladatai vannak, mint a felnőtt csapat vezetőedzőjeként…
– Korábban Pécsen, majd az MTK-nál is dolgoztam már ebben a szerepkörben, így számomra ez nem jelent újdonságot. A teljes utánpótlás szakmai munkáját felügyelem, két hónapot adtam magamnak arra, hogy az összes csapatot szemrevételezzem és megismerjem a legkisebbektől a legnagyobbakig. Ez egészen más jellegű munka, mint a felnőttek irányítása. Az első csapatnál az eredmény a legfontosabb, emellett az edzésmunka megtervezése, az ellenfelek feltérképezése és az egyéb, a csapattal kapcsolatos feladatok mellett más nem is igen fért az időmbe. A fiataloknál nincs akkora győzelmi kényszer, emellett az edzőkollégákkal való kapcsolattartásra, a szakmai kérdések megvitatására is több idő jut. Sok évet töltöttem már az MTK-nál, jól ismerem azokat az elképzeléseket és azt a stílust, ami mentén a klub játékosokat nevel. Sok fiatalt építettem már be NB I-es felnőtt csapatokba, így nagy újdonság nem ért a jelenlegi munkám kapcsán.

– Ez azért nyugodtam munkakörnek tűnik…
– Mint mondtam, ez más jellegű munka, hiszen edzéseket már valóban nem vezetek. Nem vagyok azonban olyan nyugodt típus, mint azt sokan gondolnák. Néha a játékosok is meglepődnek ezen…

– Hogyan látja az utánpótlás helyzetét a klubjánál és országos szinten?
– Az MTK-nál nagyon jól mennek a dolgok, mind a Csömöri úti pályákon, mind a Sándor Károly Akadémián nagyszerű munka folyik. A kisebb gyerekek Budapesten edzenek, a legjobbak kerülhetnek később az akadémiára. Országos szinten is előrelépést látok, hiszen az elmúlt években már a legkisebb gyerekek is bekerültek a labdarúgás vérkeringésébe. Ha nem is máról holnapra, de évek múlva ennek a munkának lesz eredménye.

– Látjuk még felnőtt csapat kispadján?
– Ahogy mondani szokták, egyszer minden véget ér. Voltak kellemes és kellemetlen élményeim is vezetőedzőként, jelenleg nem hiányzik a kispad. Legalább nem engem szidnak majd a szurkolók…

– Meddig tervezi még a munkát?
– Futballal foglalkoztam, futballal foglalkozom, és még további nyolc-tíz évig ezt szeretném tenni. Az élet sok mindent hozhat, de szeretem a munkám, így egyelőre nem gondolok a visszavonulásra.

Olvasói sztorik