NB I bajnokok ligája

Casoni: „A kiállítás után ma jobb volt a BATE”

A Videoton vezetőedzője szerint el kell ismerni, hogy a mérkőzés képe alapján reális eredmény született.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

A Videoton FC a hazai 1-1-et követően 1-0-ra kikapott a fehérorosz BATE Boriszov vendégeként a Bajnokok Ligája-selejtezőjének harmadik fordulójában, tehát elbúcsúzott a további küzdelmektől, de az Európa Liga selejtezőjének utolsó körében folytathatja nemzetközi szereplését. A szerda esti mérkőzés után a két vezetőedző értékelte a látottakat, szavaikat pedig a vidi.hu oldal idézi.

Alekszandr Jermakovics, BATE: – Nem szeretnék külön kiemelni senkit, a védelem tette a dolgát, a támadók sok helyzetet alakítottak ki, összességében elégedett vagyok. Nyilván voltak hibák is, de ma leginkább az eredmény számított. Nagy volt a nyomás, de örülök, hogy ezt elbírta a csapat és győzni tudtunk hazai pályán. Próbáltunk tanulni az első mérkőzés hibáiból, úgy érzem a játékosok megértették, hogy mit kérek tőlük és jobban koncentráltak ma este, mint az első találkozón. Ellenfelünk tíz emberrel is a lefújásig harcolt, de nagyon odafigyeltünk minden egyes párharcra és pontrúgásra, ezúttal ezért sikerülhetett kapott gól nélkül lehozni a találkozót.

Bernard Casoni, Videoton: – El kell ismernünk, hogy a mérkőzés képe alapján reális eredmény született, főleg a kiállítás után ma jobb volt a BATE. Az első tíz-tizenöt percben működtek a hosszú átadások és sok labdát szereztünk, de később már hátrébb szorultunk és kevesebbszer értünk fel az ellenfél kapujához. A piros lap után nagyon nehézzé vált a meccs, tíz emberrel nem igazán volt lehetőségünk támadni, így pedig nem sikerült kiharcolnunk a hosszabbítást érő gólt.

Olvasói sztorik