NB I

A Fradi foglalkoztatja a legtöbb válogatottat

A bajnoki címre hajtó zöld-fehérek mögött a Videoton és a Haladás fért fel az NB I-es dobogóra.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

Még négy nap, és kezdődik az élvonalbeli bajnokság. A tizenkét NB I-es csapat játékosai összesen 948 válogatottsággal büszkélkedhetnek, ennek negyede a Ferencvároshoz köthető, de a Videoton sem sokkal marad le – írja összegzésében a Blikk.

A Fradi három, kimagaslóan rutinos játékosban is bízhat: Gera Zoltán 82-szer, Hajnal Tamás 59-szer ölthette fel a válogatott mezét, Stanislav Sesták pedig 53-szor képviselte Szlovákiát.

Hajnal majd’ két évtizednyi légióskodás után tért vissza az FTC-be még az év elején, mert – elmondása szerint – erős szálakkal kötődik a klubhoz, és profi körülmények mellett komoly sikerekért küzdhet. Amiben tud, segít a kevésbé tapasztalt csapattársaknak.

– Úgy veszem észre, hogy a fiatalabb játékosoknak példaképek vagyunk, figyelnek, hallgatnak ránk, tanácsokat kérnek. Nagy motivációt jelent ennek megfelelni – nyilatkozta a Fradi középpályása. – Továbbra is nő a bajnokság színvonala, nagy lesz a versenyfutás az aranyéremért, de az a célunk, hogy nyerjünk.

Sesták mellett a hazai légiósok közül kiemelkedik a honvédos Aníbal Cesis Godoy is, aki fiatal kora ellenére már 44-szer lépett pályára a panamai csapatban, illetve a Videotonban játszó Arturo Álvarez, ő 33-szoros salvadori válogatott, és jelenleg is az Arany Kupán szerepel. De az igazi rutint Juhász Roland képviseli a fehérváriaknál a maga 87 pályára lépésével.

A képzeletbeli dobogó aljára a 95-szörös válogatott Király Gábor hazatérésének köszönhetően a Haladás léphetett fel, de a szintén szombathelyi Halmosi Péter ugyancsak jelentős tapasztalatokkal gazdagodott 36 fellépése alatt.

– Sokan mondják, hogy ez azért más, mint a külföld, de számomra abszolút pozitív a visszatérés, mert kint sem minden fenékig tejfel. Tisztában vagyok a körülményekkel, de azt kaptam, amire számítottam – magyarázta Király.

A mezőny erősödését jelzi, hogy még az NB II-ből feljutott egyesületek is 73 válogatottságot tudnak felmutatni. A Békéscsabát erősítő Laczkó Zsolt 21-szer, a vasasos Kenesei Krisztián harmincszor játszott a nemzeti csapatban.

Olvasói sztorik