NB I

Pekárt a Debrecen és a Diósgyőr is hívta

A 22 éves támadó megküzd a helyéért Felcsúton, ahol pozitívak az első benyomásai.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Úgy tűnik, Robert Jarni, a Puskás Akadémia új vezetőedzője nem viccelt, amikor egy horvát lapnak azt mondta: a bajnoki cím megnyerése a felcsútiak célja az új szezonban. Rendkívül aktívan kezdték az átigazolási időszakot, vagyis idén nyáron komolyan megerősítik a keretet. Az előző idény tizedik helyezettje a napokban hivatalosan is bejelentette, hogy leigazolt két korábbi nyíregyházi labdarúgót, Fodor Ferencet és Pekár Lászlót. Utóbbi az elmúlt idényben élt a kínálkozó lehetőségekkel, és 28 bajnokin kilenc találatot jegyzett, vagyis alapembere volt a Szparinak. A 22 éves játékost több klub is csábította, de ő végül a Puskás Akadémiát választotta.

A Rangadó.hu érdeklődésére Pekár László mesélt első benyomásairól, és elmondta, hogy a Debrecen és a Diósgyőr érdeklődéséről is hallott.

– Nagyon pozitívak az első benyomások, a srácok jól fogadtak, a beilleszkedésemet pedig az is megkönnyíti, hogy korábbi csapattársam, Fodor Ferenc is a Puskás Akadémiához igazolt. Nem csak őt ismertem már korábbról, Lencse Lászlóval például még Kecskeméten játszottam együtt, és több játékos az utánpótlás-válogatottakban volt csapattársam – mondta Pekár László.

– Miért a Puskás Akadémiát választotta? Voltak más ajánlatai is?
– Tetszett a csapat koncepciója, úgy éreztem, hogy itt komoly célok vannak, és a háttér is megfelelő, ami szintén fontos. Jarni mester személyében új vezetőedző van a klubnál, aki egy felkészült szakember. A második kérdésre válaszolva: igen, voltak ajánlataim, például Debrecenből és Diósgyőrből, de úgy éreztem, hogy itt kapok majd játéklehetőséget, és nekem ez számít.

– Nem volt fontos, hogy a keleti országrészben maradjon?
– Nem, ez nem volt szempont, hiszen még fiatal vagyok, nincsen saját lakásom, vagy gyerekem, ezért csak a szakmai oldalt, és a játéklehetőséget néztem.

– A felcsútiak komolyan megerősítették a keretüket. Mennyi játéklehetőségre számít?
– Valóban, több játékos is érkezett a klubhoz, és a keretből mindenki minél több játéklehetőséget szeretne. Szerintem ezt mindenkinek magának kell kiharcolnia, és megküzdenie a helyéért, de úgy gondolom, meg fogom kapni az esélyt, és ezzel élni is akarok. A vezetőedző ugyanazon a poszton számít rám. Az előző idényben kilenc gólt szereztem, a saját elvárásom szerint most ez lesz a minimum, de mindenképpen szeretném túllépni.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik