NB I

DVTK: távozott Bene Ferenc

A diósgyőri klub bejelentette, hogy az edző hétfőtől a másodosztályú Gyirmót csapatát irányítja.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

A Rangadó.hu pénteken megírta,hogy végérvényessé vált: az NB II-es Gyirmót FC vezetőedzőjeként folytatja karrierjét Bene Ferenc, a DVTK utánpótlás szakmai igazgatója. A diósgyőri klub szombaton hivatalosan is bejelentette mindezt.

Bene 2012 novemberében érkezett Diósgyőrbe, ahol előbb Szentes Lázár, majd Zorislav Kovac, végül Tomiszlav Szivics stábjában látta el a másodedzői feladatokat. Ezt követően 2014 januárjában a DVTK utánpótlás szakmai igazgatói posztját vette át, és új alapokra helyezte a képzést, amelynek eredményeként a DVTK U21-es és U17-es csapata is a felsőházi rájátszásban szerepelhetett idén tavasszal. Közben vissza-visszatért az első csapathoz, Szivics eltiltása idején leült a kispadra, illetve legutóbb Vitelki Zoltán munkáját segítette tanácsaival és az ellenfelek feltérképezésével öt fordulón keresztül.

– Szeretnék köszönetet mondani a klubnak, a szurkolóknak, a kollégáimnak, és a klub vezetőinek, akikkel az elmúlt majdnem három évben együtt dolgozhattam – mondta a DVTK honlapján Bene Ferenc. – Fantasztikus érzés volt Magyarország egyik legnagyobb tradíciójú klubjában dolgozni. Köszönöm a szurkolóknak, hogy budapestiként is elfogadtak, és rengeteg szépet kaptam tőlük. Egy edző élete folyamatos kihívásokkal teli. Az elmúlt másfél évben munkám során kicsit távolabb kerültem a pályától, és többnyire külső segítsége voltam edzőkollégáimnak. Nagyszerű embereket ismertem meg bennük, ha csak ez lenne a szempont, nagyon sokáig örömmel dolgoztam volna Diósgyőrben.

– Talán sokan megértik, hogy hiányzik a gyakorlati edzői munka, ezért fogadtam el a Gyirmót megkeresését, vonz a kihívás és a kispad. Természetesen nem akartam senki kárára edzői pozícióhoz jutni a Diósgyőrnél, ezért igyekszem megállni a helyem, bizonyítani, és talán egyszer még visszatérhetek akár Miskolcra. Addig is remélem, a szép közös pillanatok megmaradnak, és nagyon sok sikerben lesz része a jövőben a DVTK-nak! Minden gyermek és felnőtt játékosnak és szurkolónak kívánom, hogy teljesüljenek álmaik! Köszönök mindent! Hajrá Diósgyőr! – mondta a távozó Bene Ferenc, akit a Pestmegyeifoci.hu értesülése szerint az NB II-ben újonc Budaörsi SC is szeretett volna szerződtetni vezetőedzőnek.

Olvasói sztorik