NB I

Komoly hiányérzet Diósgyőrben

Árki Gábor sportigazgató fájlalja, hogy az őszi remek szereplést nem követte hasonló folytatás.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

A DVTK nem végzett a dobogón, nem indulhat a nemzetközi kupában, nem esett ki, nem voltak licencproblémái, mégis a diósgyőriek tudhatják maguk mögött az egyik legmozgalmasabb szezont. Az MLSZ hétfői díjátadó gálája után Árki Gábor sportigazgató a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, hogy a szép szezonzárás ellenére komoly hiányérzetük van, hiszen a téli szünetet a harmadik helyen töltötték, de végül csak a hetedik helyre futottak be.

– Valóban mozgalmas volt, hiszen az évet úgy kezdtük, hogy az Európa Liga selejtezőjében voltak kötelezettségeink, és legjobb magyar csapatként három kört mentünk – kezdte Árki Gábor. – Utána a bajnokságban nyilvánvalóan szerettük volna folytatni ezt a jó szereplést. Az őszi szezon végére a harmadik helyre sikerült eljutnia a csapatunknak, nagy várakozásokkal tekintettünk a tavasz elé, bár tudtuk, hogy – Magyarországon egyedülállóan – két játékost is eladtunk külföldre. Emiatt volt bennünk némi bizonytalanság, de úgy voltunk vele, hogy Tomiszlav Szivics minden kérésének eleget tettünk, az új játékosok az ő kérésére kerültek a csapathoz, ezért bizakodtunk, hogy az őszi szereplést tudjuk folytatni tavasszal. Sajnos nem így jött össze, edzőváltásra került sor, Vitelki Zoltán és stábja az utolsó fordulóra átvette a csapatot, az ő vezetésével négy meccset megnyertünk és egy döntetlenünk volt. Szépen zártuk a szezont, de elég komoly hiányérzet van bennünk a tavasz első hét-nyolc fordulója miatt. Ha akkor is úgy teljesít a csapat, ahogyan az utolsó öt mérkőzésen, akkor kényelmesen elértük volna a dobogót.

A Vitelki-féle stáb megbízatása lejárt, a miskolciak irányítását a Kecskemétről érkező edző, Bekő Balázs veszi át. A klubvezető optimista, és nem tervez komoly változásokat a játékoskeretben.

– Az új vezetőedzővel folyamatosan egyeztetünk. A csapaton belül nem szeretnénk nagy mozgást, de az MLSZ új szabályzatainak meg kell felelnünk, tehát erre is figyelnünk kell majd az átigazolásoknál. Szeretnénk a jelenlegi csapatot együtt tartani, mert végül a tavaszi időszakban is bizonyították, hogy lehet rájuk számítani. Olyan szakember foglalkozik majd velük, aki remélhetőleg mindenben meg fog tudni felelni a követelményeknek, és akkor szép ősz elé nézünk.

Vitelki Zoltán semmiképpen nem maradhatna az NB I-es keret élén, hiszen nincs pro licence, de elmondása szerint okvetlenül csapatra, önálló munkára vágyik. Árki szerint erre továbbra is lehetősége lesz a DVTK-nál.

– Természetesen továbbra is a Diósgyőr kötelékébe fog tartozni. Fantasztikus teljesítményt nyújtott ezen az öt mérkőzésen. Látszik, hogy remek szakember, aki nagyon szép jövő előtt áll, de a megfelelő papírjai még hiányoznak, ezeket meg kell majd szereznie.

Ami a stadionrekonstrukciót illeti, a munkálatok már idén nyáron megkezdődnek, de lehet, hogy a felnőtt csapat a következő bajnokságban végig otthon játszhat.

– Remélhetőleg a januári időszakban elkezdődik a stadion bontása, utána pedig az építése is. Az őszi szezonban szerintem még otthon fogunk játszani, a folytatást pedig meglátjuk, hiszen az engedélyeztetéstől kezdve sok minden van, ami lassan megy… – mondta végül Árki Gábor.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik