NB I

Megvan az MTK új vezetőedzője?

László Csaba segítője a belga Steven Vanharen lehet, aki már nyilatkozott is.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A voetbalbelgie.beinformációi szerint Steven Vanharen lesz az MTK vezetőedzőjének, László Csabának a segítője a következő szezonban. A 35 éves belga trénernek nem ismeretlen a magyar bajnokság, ugyanis korábban dolgozott már Újpesten.

– Ez egy újabb lépés a karrieremben. Az MTK – csakúgy, mint a Ferencváros vagy az Újpest – Magyarország kiemelkedő klubjai közé tartozik, ezért nem is volt meglepő, hogy az idei szezonban bronzérmes lett. A következő idényben a csapat indulhat az Európa Ligában, ami nagy kihívás. Már nagyon izgatott vagyok, szeretnék sikereket elérni – mondta Vanharen.

Steven Vanharen utánpótlásedzőként kezdte a karrierjét a SK Tongerennél, majd az SK Hasselt csapata után került Újpestre, onnan pedig a szaúdi Al-Ahli együtteséhez szerződött.

Olvasói sztorik