NB I

Az elmúlt 31 év legrosszabb tavasza

Három évtizedes mélypontot jelent a DVTK eddigi tavaszi szereplése.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

Több mint harminc évet kell visszautaznunk az időben, hogy a mostaninál rosszabb téli szünet utáni statisztikát találjunk a diósgyőri csapat történetében. A 2015-ös esztendő első nyolc bajnoki mérkőzésén mindössze három pontot szerzett a DVTK, győznie egyszer sem sikerült.

A klub honlapján olvasható cikkből kiderül, hogy ennél rosszabbul legutóbb 1984-ben kezdte a tavaszt a miskolci együttes, és akkor a szezon végén ki is esett.

Hasonlóan rossz emlékeik lehetnek a diósgyőri szurkolóknak 1999-ből is, győzni akkor sem sikerült az első nyolc mérkőzésen, azonban az idei három helyett akkor öt döntetlennel állt a csapat. Több év is volt, amikor kiesett a klub az első osztályból, azonban szinte minden alkalommal sikerült az első nyolc meccs valamelyikén három pontot szerezni – írja a dvtk.eu.

Olvasói sztorik