Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
„A Felsőtárkány (például) egy éve betiltott ál-brókercéget hirdet, 2011 óta százmilliókat kapott sportfejlesztésre, négy kiemelt utánpótlás-csapata meg idén 76 meccsen 845 gólt kapott. A főszponzor előzetesben, a futballklub máig egy piramisjáték nevét viseli, a százmilliós pályaberuházás keretében, 2013-ban épített vadonatúj öltözőt pedig egy évre rá 32 millióból kellett kibővíteni, hogy legyen hely az srácoknak, akik idén négy meccs híján az összes bajnokit elvesztették, átlagban tíz góllal” – így kezdődik a Futballsznob-blogon megjelent tényfeltáró cikk, amelyben aprólékos részletességgel számol be a (névtelen) szerző a TAO-rendszer számtalan visszatetsző „vadhajtásáról”.
Meccslabda harmincezerért
A rendkívüli alapossággal, kikért okiratokkal, számlákkal, kimutatásokkal kiegészített írás konkrét példákon át mutat rá a társaságiadó-kedvezmény felhasználásra épülő, sportágfejlesztési program (SFP) keretében 2011 óta futó sportfinanszírozás visszásságaira. A szerző alaptétele a következő: az egyelőre szinte nyakló nélkül a futballba öntött pénzek megfelelő ellenőrzés nélkül, a támogatást gátlástalanul kihasználó egyesületeknél minden eredmény nélkül tűnnek el.
„Ezer és ezer benyújtott és elfogadott programról beszélünk évente (csak a labdarúgásban), nem kirívó az sem, ha egy megye kettes csapat tízmilliós támogatásra kap jóváhagyást. Az elmúlt évben 17,365 milliárd jutott a focira (önrész nélkül!), az ellenőrizendő tételek száma pedig szinte felbecsülhetetlen, valószínűleg a milliós nagyságrend sem túlzás.
Tényleg létfontosságú hat darab 30 ezer forintos mérkőzéslabdát venni Semjénházának a megyei egyben, vagy egy osztállyal lejjebb 33 ezer forintért Szarvaskenden, miközben máshol megoldják hat-nyolcezerből? Polar mérőrendszert vásárolni 1.690.000 forintért az L-IT SZEAC-nak, amikor a boltban pont félmillióval olcsóbb?” – csak néhány kiragadott példa az írásból, van benne jóval több is. A felsőtárkányi egyesület történetén keresztül pedig, mint cseppben a tengert ábrázolja az ellenőrizetlen (vagy politikailag támogatott) pénzköltést.
Felsőtárkány, az állatorvosi ló
„2013 októberében a felújított pályával együtt átadták az új öltözőépületet is Felsőtárkányban, összesen közel 100 milliós beruházás keretében a 2011-es és 2012-es TAO-pályázatokból. Ezzel azonban még messze nem sikerült kielégíteni a 3500 fős település sportegyesületének igényeit. Annyira nem, hogy ekkor már a zsebükben volt az MLSZ jóváhagyási határozata az öltöző bővítésére 32 millió forintért (22 millió TAO + 10 millió önrész, a 2013-as pályázat keretében). Ugyanezen az ülésen a képviselők megszavaztak még 2,1 millió forint hozzájárulást az utánpótlás-nevelési feladatokra megítélt 18,5 milliós TAO önrészére, szintén a tartalék terhére „mert az egyesület saját forrásból nem tudja előteremteni”. (Viszonyításképpen a helyi óvoda, iskola, valamint a faluház számítógépeinek cseréjére összesen 1,1 milliót szántak, a saját laptopjaikra (7 darab) pedig 1,25 milliót, de ez utóbbi tétel már csak lazán tartozik ide)” – olvasható a cikkben.
A Fortress-sztori önmagában görbe tükröt tart a magyar futball világa elé: a korábban a körmendi kosárlabdát is kis híján csődbe vivő, maga után 150 millió forintos adósságot hagyó főszponzor hagymázas ígéreteit a felsőtárkányi futball felvirágoztatásáról még azok után sem kérte számon senki, hogy a cég vezetője tavaly októberben előzetes letartóztatásba került. Ennek ellenére a csapat máig a Fortress nevét viseli – de a legmegdöbbentőbb, hogy az MLSZ-nél sem zavar senkit a jelek szerint a büntetőjogi tényállás az SFP-pénzek odaítélésekor:
„Hogy a Fortress név valahogy beragadt, inkább csak furcsaság, az viszont, hogy a főszponzor betiltása (2014. február) semmilyen mértékben nem befolyásolta a Felsőtárkány sportfejlesztési programjának célkitűzéseit (benyújtva 2014. április), sem az MLSZ ellenőrző bizottságát annak elfogadásakor (2014. augusztus) már lényegesen izgalmasabb. Ugyanis nyilvánvalóvá teszi, hogy a programok az anyagi háttér ellenőrzése nélkül kaphatnak jóváhagyást.
De nem csak az anyagi hátteret nem nézi senki, az utánpótlás minősége sem jelent semmit a döntések meghozatalakor. A 2013–2014-es szezonban a Felsőtárkány négyből három kiemelt korosztályban (U14, U15, U21) végzett az utolsó helyen a vonatkozó kiírásban, míg az U17-esek a tizedikek lettek (14 csapat közül).
Mindezek dacára az MLSZ gond nélkül jóváhagyta a következő (idei) szezonra szóló hetvenmilliós sportfejlesztési programot. A közvetlenül a fiatalokra költendő 21 millió forintot (plusz külön még egyet az edzők fizetésére) egy olyan utánpótlásra fordíthatták-fordíthatják az idén, amelynek négy, nagypályás bajnokságban induló csapata eddig játszott összesen 76 meccset, és ebből 72-szer kikapott” – olvassuk a cikkben, és ezután tér át a szerző a sportágfejlesztés leginkább visszatetsző részére, a nyereségvágyból elkövetett ál-utánpótlásnevelésre. Szép, komplett példákat sorolva, amelyek közül itt csak néhányat említünk.
Megalázott gyerekcsapatok
„Minden idők valószínűleg legrosszabb csapata, a 2013–2014-es Jászdózsa U17 tavaly 21 meccset játszott le a másodosztály Közép-Kelet csoportjában, mielőtt visszalépett volna. Eredmény: nulla pont, 4 rúgott és 387 kapott gól. Háromszor úszták meg tíz kapott gól alatt, tízszer viszont húsz alatt sem sikerült, beleértve egy 35-0-ás zakót a Grund FC ellen, nyolc emberrel. Vagy a Csákvári TK U14-es csapata a másodosztály Közép-Nyugati csoportjában (szintén tavaly) 28 meccs, 1 pont, 7 rúgott és 473 kapott gól. És a TAO-k? Míg a Jászdózsa említésre sem méltó egy-kétmilliós nagyságrend, na de a Csákvár! 2013: 93,5 millió; 2014: 60,6 millió.”
A következtetés pedig igen elszomorító, nem elsősorban a gyerekekre (az „utánpótlás” minőségére), hanem az egész rendszer mozgatórugóira nézve:
„13-tól 17 éves korú srácokat aláznak meg hétről-hétre rettenetesen, gyakran csere nélkül, vagy akár négyfős emberhátrányban nekivágva a mérkőzésnek. És mindez miért? Mert az utánpótlás fejlesztésének jegyében az NB III-as indulás megköveteli a négy kiemelt utánpótláscsapat részvételét az országos bajnokságokban. Vagy mert az SFP-re adható támogatás felső határa igazolt játékosonként egymillió. Vagy mert a tömegesítés jegyében boldogan bátorítják a klubok eszetlen mértékű növekedését, totálisan figyelmen kívül hagyva a realitásokat. Szégyen és gyalázat, ami történik. A magyar futball feltámasztásának lobogója alatt, burkolt és burkolatlan közpénzek súlyos tíz- és százmillióiért folyik a gyermekek keresztesháborúja.”
Kemény szavak, legalább annyira, amennyire az egész sportág (kiscsapatok, falusi egyesületek, illetve „profi” klubok) helyzete lesz kemény, ha egyszer a felülről vezérelt támogatás elapad. Márpedig a pénz egyszer el fog fogyni, írja végül a Futballsznob-blog szerzője. És akkor visszaüt majd, hogy a TAO-rendszer gyakorlatilag megszüntette a hagyományos, piaci szponzorációt Magyarországon.
„Hülye lenne bárki is más szponzort keresni, mint a teljesen elvárások nélküli magyar állam. Amely így egyre súlyosabb terheket vesz magára, minden egyes elköltött forinttal. Így lesz a futballra fordított forrásokból feltámadás helyett egy fekete lyuk, amely elnyeléssel fenyegeti az egész magyar labdarúgást. Részint, mert egyszer törvényszerűen el fog fogyni a pénz, részint mert létezik egy olyan tényező is, hogy társadalmi feszültség.”
