NB I

Az edzőmeccsen is kötelező a regisztráció

A rendőrség a törvény miatt a románok elleni mérkőzésen is ragaszkodik a szurkolói kártya használatához.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

A címvédő Debrecen a válogatott meccs miatti bajnoki szünetet kihasználva szombat délután felkészülési mérkőzésen fogadja a román Dinamo Bucuresti együttesét. A klubvezetők gesztusértékű döntést hoztak, ugyanis napokkal ezelőtt bejelentették, hogy ezúttal nem szükséges szurkolói kártya a belépők megvásárlásához. Ezen felbuzdulva a Loki meccseit a kötelező regisztráció miatt hónapok óta bojkottáló ultrák elhatározták, hogy a helyszínen tekintik meg a mérkőzést.

A DVSC illetékesei elővigyázatosságból felhívták a drukkerek figyelmét, hogy a találkozó hivatalosan bejelentett nemzetközi rendezvény, így ugyanazok a szabályok érvényesek, mint egy UEFA-mérkőzésen. Vagyis jó lenne, ha a lelátó népe tartózkodna a rasszista, politikai tartalmú megnyilvánulásoktól, illetve a tiltott transzparensek megjelenítésétől.

Igen ám, de a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság közlése szerint mégsem ilyen egyszerű a helyzet… Közleményüket a civishir.hu hozta nyilvánosságra.

„A rendőrség a sportról szóló 2004. évi I. törvény, valamint a sportrendezvények biztonságáról szóló 54/2004. (III. 31.) Kormányrendelet előírásai alapján köteles a sportrendezvények biztonságát szavatolni. A debreceni csapat felkészülési mérkőzésen fogadja a Nagyerdei Stadionban a Dinamo Bucuresti együttesét. Ennek alapján az országos rendőrfőkapitány nevében eljáró Sportrendezvényeket Biztonsági Szempontból Minősítő Bizottság a mérkőzést normál kockázatúvá minősítette. A fent említett kormányrendelet – erre a mérkőzésre is – mind a jegyvásárlás, mind a rendezvényre beléptetés tekintetében szurkolói regisztrációt és a beléptetőrendszer működtetését írja elő. Ettől a rendőrség és az érintett sportegyesület sem térhet el.

Ennek ellenére a DVSC úgy hirdette meg szurkolóinak a mérkőzést, mint amely nem esik a sportrendezvények biztonságáról szóló kormányrendelet hatálya alá, tehát szurkolói regisztráció nélkül látogatható. A nyílt levélből a rendőrség tudomására jutott, hogy a szurkolók egy gyülekezést szerveznek, amely során véleményt kívánnak alkotni a szurkolói regisztráció, a beléptetőrendszer, valamint az MLSZ ez irányú tevékenységével szemben. A nyílt levél tartalmából a Gyülekezési jogról szóló 1989. évi III. törvény hatálya alá tartozó rendezvény szervezésére lehet következtetni, mely alapján a rendőrséget intézkedési kötelezettség terheli.”

A rendőrségi közlemény teljes szövege ide kattintva olvasható!

Olvasói sztorik