NB I

Egy góllal nyert a DVTK

A diósgyőriek az NB II-ben sereghajtó Balmazújváros elleni edzőmeccsen győztek.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

A másodosztályban sereghajtó, és Szabó János lemondása miatt jelenleg éppen vezetőedző nélkül lévő Balmazújváros ellen játszott felkészülési mérkőzést az élvonalban botladozó Diósgyőr.

A 69. percben Bognár István passzolt Takács Tamáshoz a tizenhatos előterében, aki visszatette a labdát, a középpályás az alapvonalról ismét Takácsot hozta helyzetbe, ő pedig négy méterről a léc alá lőtt (1-0) – tudósított a DVTK Twitter-csatornája.

– Azt a célt szolgálta a mai mérkőzés, hogy azok a játékosok, akik kevesebbet játszottak a közelmúltban, ismét felvegyék a meccsritmust. Azt gondolom, megfelelő edzés volt, ahol meg kellett találni a kulcsot a védekező ellenfélhez. Helyzeteket alakítottunk ki, a mérkőzés megfelelt annak, amit előzetesen terveztünk – nyilatkozta a klub honlapján Tomiszlav Szivics vezetőedző.

Felkészülési mérkőzés

Diósgyőri VTK – Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 1-0 (0-0)

Diósgyőr, játékvezető: Kátai

DVTK: Rados – Eperjesi, W. Alves, Csicsvári (Németh M., 59.), Nemes – Egerszegi, Ho-Jung – Bognár I., Jenner, Gosztonyi (Takács T., a szünetben) – Griffiths. Edző: Tomiszlav Szivics

Gólszerző: Takács T. (69.)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik