NB I

Rutinos védőt igazolt a Videoton

A holland Kees Luijckx két és fél évre írt alá.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A 29 éves Kees Luijckx is a Videotonban folytatja pályafutását. A holland középhátvéd csaknem kétszázszor lépett pályára hazája első osztályában, megfordult a görög bajnokságban is, most pedig két és fél évre a fehérváriakhoz kötelezte el magát – írja a vidi.hu.

Luiyckx az AZ Alkmaar csapatában lett profi játékos, az elmúlt közel tíz évben hazájában megfordult még az Excelsior, az ADO Den Haag, a NAC Breda és a Roda együtteseiben, Görögországban pedig a Niki Volosz gárdájában. A legtöbb időt – három szezont – a Bredában töltötte, összesen 198-szor lépett pályára a holland első osztályban és 17 gólt szerzett. A holland U21-es válogatottban húsz, a holland B-válogatottban két alkalommal szerepelt, tagja volt a 2008-as pekingi olimpián résztvevő együttesnek.

Kees Luijckx két és fél évre kötelezte el magát a Vidihez.

– Nagyon örülök, hogy sikerült megállapodnunk a Videoton FC vezetőivel. Részemről a döntésben nagyon komoly szerepe volt annak, hogy a csapat a bajnoki címért játszik, hiszen minden labdarúgó szereti, ha sok győztes meccsen játszhat. Az is nagyon imponáló volt, hogy a klub vezetői Angliába is képesek voltak kiutazni hozzám azért, hogy meggyőzzenek, érdemes idejönnöm. Persze végeztem egy kis háttérkutatást is. Felhívtam egykori NAC Bredás csapattársamat, Horváth Gábort, aki nagyon pozitív dolgokat mondott nekem a csapatról és Magyarországról. Szóval, végül könnyen meghoztam a döntést. Maradhattam volna Hollandiában is, például a Bredánál, ahol az alapozást is végigdolgoztam, de most a görög kitérő után még mindenképpen szerettem volna külföldön maradni. A feleségem és a fiam is nagyon izgatottan várja, hogy Magyarországra költözzünk. Az ő egyetértésük nélkül nem is vágtam volna bele ebbe a kalandba. Persze az is fontos szempont volt, hogy a klub nemzetközi porondra készül. Pár éve egyszer már abba is belekóstolhattam, hogy milyen a Bajnokok Ligája légköre, de azóta arról is megbizonyosodtam, hogy milyen borzasztó nehéz akár a kvalifikáció közelébe is kerülni. Mindenesetre remélem, hogy én is hozzá tudom tenni a magam részét ahhoz, hogy a Videoton FC minél sikeresebb legyen. Az sem fog gondot jelenteni, hogy az átigazolási időszak végén érkeztem, mert a Bredánál végigcsináltam az alapozást, jó erőnlétben vagyok, még felkészülési mérkőzésen is játszottam. Most azon leszek, hogy mielőbb megismerjem a társakat, a csapat játékát, és megszokjam az új környezetet – mondta Kees Luijckx a szerződés aláírását követően a vidi.hu-nak.

– Olyan játékost sikerült leigazolnunk, aki minden szempontból megfelelt a kritériumrendszerünknek, csaknem kétszáz mérkőzésen szerepelt a holland élvonalban, méghozzá kezdőjátékosként, tehát stabil, első osztályú futballistáról van szó, aki kétezer-nyolcban rész vett a pekingi olimpián is. Kiemelkedő fizikai adottságokkal rendelkezik, és nem volt komoly sérülése profi karrierje során. Posztja szerint belső védő, de szükség esetén védekező középpályásként is bevethető. Kees Luijckx-ot már a nemzetközi kupaszereplésre való felkészülés jegyében igazoltuk. Remélem, sokat segít majd a céljaink elérésében – nyilatkozta a játékosról Burcsa Győző klubigazgató.

Olvasói sztorik