NB I

Manchester United-játékost vesz a Haladás?

Az AS Romában nevelkedő, jelenleg a román CFR-ben játszó Davide Petrucci is Szombathelyre tart.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A Nemzeti Sport Online értesülése szerint a Haladásnál két posztra még mindenképp igazolni szeretnének a télen, egy balhátvéddel és egy középpályással erősítenék meg a keretet. A lap úgy tudja, az utóbbi posztra a jelenleg a kolozsvári CFR alkalmazásában álló Davide Petrucci érkezhet.

A 23 éves olasz középpályás az AS Romában ismerkedett meg a labdarúgás alapjaival, de még 17 éves sem volt, amikor a Manchester United 200 ezer fontért megszerezte. A vörösök felnőtt csapatánál nem jutott szóhoz, 2013-ban kölcsönadták a Peterborough Unitednek, majd a belga Royal Antwerpnek, 2014 tavaszát pedig a Charltonnál töltötte, szintén kölcsönben.

Tavaly szeptemberben közös megegyezéssel távozott a Manchester Unitedtől, és aláírt a CFR-hez. Mivel szezon közben érkezett, eleinte nem nagyon lépett pályára a kolozsváriaknál, ám az utolsó őszi fordulókban már csapata egyik legjobbjának bizonyult, öt bajnokin két gólpasszt adott.

A 184 centi magas középpályás szerepelt az U17-es és az U19-es olasz válogatottban is, piaci értékét a mértékadónak tartott transfermarkt.de portál 400 ezer euróra becsüli. Megszerzése tehát nem lenne egyszerű feladat, ám a Haladás esélyeit növeli a kolozsvári klub nehéz anyagi helyzete, és az új névadó szponzor is segíthet a Szombathelyre csábításában.

A kiszemelt balhátvédek között van a Pécsnél szabadlistára tett Mohl Dávid, de ezen a poszton is képben van olasz játékos.

– Mohl Dávid ügyében valóban tárgyalunk, és az is igaz, hogy mindkét posztra vannak olasz kiszemeltjeink, de velük kapcsolatban nem tudok részletekkel szolgálni – nyilatkozta az NSO-nak Tóth Miklós, a Haladás ügyvezető igazgatója.

Olvasói sztorik