NB I

Nagy Patrik megegyezett a Haladással

A Németországból hazatérő középpályás elmondta: két és félévre szerződik Szombathelyre.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

December közepén elsőként a Rangadó.hu számolt be arról, hogy a Győr, a Ferencváros, a Vasas, az Újpest, a Kecskemét és az utánpótlás-válogatottak korábbi középpályása, a 23 éves Nagy Patrik a Haladás egyik kiszemeltje. Az eddig 34 élvonalbeli meccsen pályára lépő és egy gólt szerző játékos az őszi idényt a bajor regionális ligában szereplő SV Seligenporten csapatánál töltötte, de mára biztossá vált, hogy a szombathelyi együttesben folytatja karrierjét. Nagy Patrik a Rangadó.hu megkeresésére elárulta, hogy két és fél évre a Haladáshoz igazol.

– Jelenleg úgy áll a dolog, hogy szóban megegyeztünk a Haladással. Kedden voltam Németországban elintézni a papírjaimat, úgyhogy igazából már csak az aláírás van hátra, ami a napokban fog megtörténni. Két és fél évre szóló szerződést írok alá. Egyet már edzettem is a csapattal, és abszolút pozitívak a benyomásaim. Nagyon tetszett a tréning, és úgy gondolom, a tabellán elfoglalt helyezéstől függetlenül jó csapata van a Haladásnak. Ismerős arcokkal is találkoztam, és bár annyi időt nem töltöttem még el, hogy érdemben tudjak beszélni, de az első benyomásaim jók voltak – kezdte Nagy Patrik.

– Hogyan került képbe a Haladásnál?
– Szentes Lázár vezetőedző keresett meg. Amikor az Integrál DAC edzője volt, akkor néhány hetet ott edzettem, onnan ismert engem. Azt mondta, szívesen megnézné, milyen állapotban vagyok és végül úgy döntött, hogy szüksége lenne rám.

– Hogyan tekint vissza a Németországban töltött időszakra?
– Voltak pozitív és negatív dolgok is. Sajnos egy elég gyenge csapathoz tudtam csak menni, és nem is a posztomon szerepeltem, ugyanis csatárt játszottam. Ilyen szempontból nem volt túl jó, de majdnem az egész őszi szezont végigjátszottam. A játék jól ment, de a csatárposzton nem tudtam akkorát nyújtani, hogy egy harmad- vagy másodosztályú csapat felfigyeljen rám. Nagyon örültem, amikor megkeresett a Haladás, és egyből igent mondtam. Igazából csak azért húzódott eddig a dolog, mert kint szerettek volna megtartani, de aztán elfogadták, hogy haza akarok jönni.

– Jelenleg kiesőhelyen áll a Haladás, ennek tükrében mit vár a tavaszi szezontól?
– Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a bennmaradás a cél a Haladásnál. Ha a játékosok képességeit veszem alapul, akkor szerintem ez sikerülni is fog. Jó jel volt erre az is, hogy az utolsó fordulóban megverte a csapat a Kecskemétet. Az egyéni célom az, hogy minél többet játsszak, és szeretnék jó játékkal minél többet segíteni a csapaton.

Olvasói sztorik