NB I

Thomas Doll hosszabbított a Fradival

Két évvel toldották meg a német vezetőedző 2015-ben lejáró szerződését. Zumdick is marad.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A Ferencváros hivatalos honlapján jelentette be, hogy csütörtök délelőtt két évvel hosszabbította meg Thomas Doll és Ralf Zumdick 2015 nyarán lejáró szerződését. A csapat vezetőedzője és másodedzője így 2017 nyaráig kötelezte el magát az egyesülethez.

A korábban a német Hamburgot és Borussia Dortmundot is irányító Doll egy évvel ezelőtt, 2013. december 18-án lett a csapat vezetőedzője. Szintén ekkor csatlakozott a Ferencváros szakmai stábjához a korábban a ghánai válogatottat is vezető Ralf Zumdick, aki a fent említett két Bundesliga-csapatnál és a Genclerbirliginél is együtt dolgozott Dollal.

A két német szakember – kiegészülve Máté Csabával – egy kiválóan sikerült téli felkészülési időszak után pazar tavaszt produkált. A Fradi zsinórban kilenc mérkőzést nyert meg a tavaszi szezonban, így megszerezte az NB I harmadik, bronzérmet és Európa Liga-indulást jelentő helyét – emlékezik vissza a portál.

A csapat az idei idényben a bajnokságban, a Magyar Kupában és a Ligakupában is versenyben van.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik