NB I

A legjobb 16 csatázik

A nyolcaddöntőben összecsap a Fradi és az Újpest, valamint az NB I két legrosszabb formában lévő csapata is.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Kedden hat mérkőzéssel folytatódik a Ligakupa. A harmadik számú hazai sorozatban már a nyolcaddöntőt rendezik, innentől kezdve egyenes kieséses rendszerben folytatják a küzdelmeket a csapatok, oda-visszavágókkal.

A legjobb 16 között 13 élvonalbeli csapat szerepel, a másodosztályt pedig a Sopron, a Szigetszentmiklós és a Békéscsaba képviseli. Utóbbi három együttes közül az SzTK egyedüliként tudott csoportelsőként továbbjutni, a többi négyest NB I-es csapat nyerte.

Nincs veretlen csapat

A kiírás történetében először fordult elő, hogy nem volt veretlen továbbjutója a csoportoknak; tavaly a Lombard Pápa nem talált legyőzőre a csoportmeccsek során, egy évvel korábban a Fradi lépett tovább öt győzelemmel és egy döntetlennel, azt megelőzően pedig a Debrecen, a Kecskemét, a Haladás, a Ferencváros és a Siófok abszolválta vereség nélkül a csoportkört. A 2009–2010-es kiírásban a második csoportkörben a DVSC és a Paks nem kapott ki, az első Ligakupában pedig a Videoton hozta le vereség nélkül a tízmeccses csoportját.

A Fradi az Újpest ellen

A három említett másodosztályú együttes elkerülte egymást – a Békéscsaba és a Sopron nem is találkozhatott volna, mivel mindketten másodikként zártak –, így a nyolc találkozóból három esetben papíron osztálykülönbség lesz a csapatok között, míg öt mérkőzésen élvonalbeli csapatok játszanak. Érdekes párosításokból nem lesz hiány: az Újpest a nagy rivális Fradival mérkőzik a nyolc közé jutásért; az NB I-ben második helyen álló MTK a negyedik helyről egy ponttal lecsúszó, hetedik Pakssal csap össze; a bajnokságban hazai pályán még veretlen Dunaújváros otthonában kezd a bajnoki listavezető Videoton; a Honvéd Diósgyőrbe látogat; és összecsap az élvonal két sereghajtója, a Pécs és a Haladás is.

Az NB II-es csapatok közül a Békéscsabának a Nyíregyháza, a Szigetszentmiklósnak a Győr, a Sopronnak pedig a Debrecen jutott ellenfélül.

Az MTK van a legjobb formában

A Ligakupát tekintve két együttes, a B-csoportot megnyerő DVSC, illetve az MTK van a legjobb formában: előbbi egy döntetlennel, illetve egy vereséggel kezdte a csoportkört, azóta nem veszített pontot – zsinórban négy sikerével magabiztosan végzett az élen. Az MTK még ennél is jobb mutatókkal áll: vereséggel kezdett, majd öt sikerrel javított, így a csoportkörben legtöbb pontot szerezve nyerte meg a C-csoportot.

Hazai pályán összesen 11 csapat nem talált eddig legyőzőre. A továbbjutó együttesek közül a Diósgyőr, a Nyíregyháza, a Honvéd, a Videoton, az Újpest, a Ferencváros, a Haladás, a Sopron és a Pécs nem kapott ki, míg a búcsúzók közül a Paks és a ZTE nem szenvedett vereséget odahaza. Idegenben a DVSC, az MTK és a Dunaújváros számít a legjobbnak: pontot sem veszítettek vendégségben.

A Ligakupa gólkirályi címére jelen állás szerint a Győri ETO grúz támadója, Giorgi Kvilitaia pályázik a legnagyobb eséllyel, hiszen a csoportkörben kilenc alkalommal volt eredményes, a Csákvár ellen például mindkét meccsen mesterhármat ért el. Őt a Videoton játékosa, Feczesin Róbert követi hét góllal.

A Videoton dunaújvárosi vendégjátékának helyszíne és időpontja a rossz talajviszonyok miatt megváltozott, kedden 13 órától nem a centerpályán, hanem a műfüves pályán kerül sor a meccsre, és ugyanez a helyzet a szerdai, soproni találkozóval, amelyen a Debrecen lesz az ellenfél.

Ligakupa, nyolcaddöntő

December 2. kedd:

13 óra: MVM-Paks – MTK

13 óra: Győri ETO FC – Szigetszentmiklósi TK-Erima

13 óra: Békéscsaba 1912 Előre – Nyíregyháza Spartacus

13 óra: Dunaújváros PASE – Videoton FC

16 óra: Pécsi MFC-Matias – Szombathelyi Haladás

18 óra: Ferencváros – Újpest FC

December 3. szerda:

13 óra: Soproni VSE-GYSEV – Debreceni VSC-TEVA

18 óra: Diósgyőri VTK – Bp. Honvéd

A visszavágókat december 9-10-én rendezik.

Olvasói sztorik