NB I

Miriuta éjjel-nappal dolgozni fog

A klubhoz való kötődése, a szurkolók szeretete, a játékosként megismert mentalitása és az edzőként szerzett tapasztalatai szóltak amellett, hogy ő legyen a befutó.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Hivatalosan kedden jelentette be a Győri ETO vezetősége az új vezetőedző, Vasile Miriuta érkezését, aki 2017 nyaráig szóló szerződést írt alá. A CFR Cluj csapatától távozó szakvezető sajtótájékoztatón mutatkozott be.

A találkozó elején Tarsoly Csaba klubtulajdonos elmondta, biztosak abban, hogy Miriuta németországi játékos-időszaka során kellő tapasztalatot szerzett a modern futballban. Kiemelte, Romániában két csapatnál is edzősködött már, és beleivódott az a keménység, szívósság, ami az ottani futballt jellemzi. Reméli, ez és a német mentalitás ötvözve a magyarországi tapasztalatokkal kellő segítség lesz a pillanatnyilag válságban lévő csapat számára.

– Amikor Horváth Ferenc felajánlotta a lemondását, én nem fogadtam el, mert úgy gondoltam, ha jobban mellé állunk, talán jönni fognak az eredmények. Sajnos nem így alakult. Nem készültünk edzőváltásra, hiszen nem könnyű év közben edzőt találni. Most, hogy adódott ez a lehetőség, a legjobb választásunk Miriuta volt, hiszen kötődik a klubhoz – mondta Tarsoly, aki azt kérte az új trénertől, hogy a következő két hétben mérje fel, kire lehet számítani, és rakjon össze egy olyan csapatot, amelyik jövőre újra harcba indulhat a bajnoki címért.

Tarsoly bevezetője után Miriuta vette át a szót. Elmondta, a nap 24 órájában a csapat sikeréért fog dolgozni.

– Tudom, hogy újra meg kell tanulnom a magyar nyelvet, hiszen nagyon fontos a kommunikáció a játékosaimmal – szögezte le Vasile Miriuta. – Reggeltől estig, a nap huszonnégy órájában keményen fogok dolgozni. Azt ne higgye senki, hogy idejött Miriuta, és minden rendben lesz. Együtt fogunk dolgozni, és biztos vagyok benne, hogyha összeáll a csapat, akkor előre tudunk lépni. Idáig nem úgy szerepelt a Győrt, ahogy azt várták volna a vezetők, szurkolók. Amikor itt játszottam, tapasztaltam, hogy mit várnak a szurkolók – keményen kell dolgozni, és előbb utóbb jönnek az eredmények.

– Nem vagyok messiás, de az biztos, ha összeállunk, akkor előre fogunk lépni. Amikor a nyáron itt játszottam a kolozsváriakkal edzőmeccset, már akkor is láttam, milyen jók a feltételek, de nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar feladatot kapok – mondta bemutatkozásakor Miriuta, aki játékosként háromszor is megfordult Győrben, így kijelentette, tulajdonképpen hazajött.

Vasile Miriuta játékosként 1992-ben érkezett Magyarországra. A Győri ETO-n kívül játszott a Videotonban, a Ferencvárosban, az Újpestben, Franciaországban, és Németországban a Cottbusban és a Duisburgban, miközben az állampolgárságot szerezve 2000-ben bemutatkozott a magyar válogatottban (9 mérkőzés/1 gól). Győri színekben 97 mérkőzésen 23 találatig jutott.

Öt évvel ezelőtt kezdte el az edzői szakmát az Energie Cottbus U19-es együttesének kispadján. Egy év után átvette a klub tartalékjait, ahol két évet töltött, majd Romániába költözött. Először a Ceahlaul Piatra Neamt kispadján töltött valamivel több mint fél évet, idén februárban pedig a CFR Cluj hívására mondott igent. A kolozsváriakat a tabella második helyén adta át néhány nappal ezelőtt. Miriuta a Tarsoly-időszak első olyan edzője, aki az elmúlt 15 évben játszott az NB I-es csapatban – írja az eto.hu.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik