Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
Két héttel ezelőtt közös megegyezéssel távozott a PMFC vezetőedzői posztjáról Véber György. A korábban Mezőkövesden és Pápán is dolgozó szakember játékosként az újpesti közönség kedvence volt, de 1998-ban egy súlyos lábtörés véget vetett felívelő pályafutásának. A jelenleg munkanélküli tréner a SportKlub televízió Beszólás című műsorában elárulta, legutóbbi, pécsi szerepvállalását óriási bukásként értékeli, de már ismét fel van töltődve, mert le sem merült.
– Mikor jött el az a pillanat, amikor az edzősködés mellett döntött?
– Amikor ez történt, akkor én már újra megbékéltem a sorsommal, és labdarúgóként nagyon jól éreztem magam a REAC-nál. Abban az évben Mezey György lett az Újpest szakmai igazgatója, Gyulay Zsolt pedig az ügyvezető. Zsolt tolmácsolásában kaptam egy olyan felkérést, hogy még bohóckodok egy kicsit a másodosztályban, vagy elkezdek az edzői pályán mozogni. Bármilyen furcsa, addig soha nem volt edzői ambícióm, de abban a pillanatban úgy döntöttem, hogy belevágok. Az újpesti U17-es csapatot kaptam meg, és a felnőtt gárda mellett egyéni képzői feladatot. Borzasztóan jól éreztem magam, többek között Szalai Ádámot és Stieber Zoltánt is edzettem, öten-hatan is eljutottak az NB I-ig abból a csapatból. Fél évet dolgoztam velük, és úgy gondolom, Szalai Ádámnál nagyban hozzájárultam akkor ahhoz, hogy nem kallódott el. Fél év után nagyon begyorsultak az események, mert Mezey doktor lemondott, és akkor Mészöly Gézával megkaptuk az Újpest felnőtt csapatát – kezdte Véber György
– Nem félt a feladattól?
– Igazából fel sem fogtam. Egy felkészített csapatot vettünk át a nyolcadik helyen, és ha az utolsó fordulóban nyerünk, akkor bajnoki címet ünneplünk.
– Mikor gondolta, hogy önálló lesz?
– Én már akkor önálló voltam… Párban dolgoztunk Gézával másfél évet, és azután lett teljesen önálló a karrierem. De az igazi nagy kiugrás, amit a média és a sajtó úgy kezel, hogy az első teljes teljesen önálló, nagy munkám, az a Pápa volt. Ott nagyon jól éreztem magam, én is úgy gondolok rá vissza, hogy tulajdonképpen az volt nekem az áttörés egyénileg. A Mészöly, Véber duó munkásságra mostanra már átment abba, hogy Mészöly Géza volt a vezetőedző, mert ő utána ott maradt még, és pedig megkaptam az Újpest FC-Fót nevű utánpótlás-csapatot, ami nem úgy sült el… Akkor jött ez a holland vonal Újpestre. Azt mondták, hogy ezt ők találták ki nekem, személyre szabott feladatként, de az történt, hogy ez gyakorlatilag nem Újpest FC-Fót volt, hanem a fóti gyerekek játszottak benne, akiket találtak éppen. Semmi köze nem volt ahhoz, hogy ez egy fiókcsapat. Ez egy felnőtt csapat volt, az NB III-ban indult. Utólag azt gondolom, azért kreálták, hogy valahogy elegánsan kivágjanak engem.
– A szakmaiságán nem akar változtatni?
– A labdarúgásról alkotott filozófiám, hogy szórakoztatni kell, támadófutball kell. Amilyen gyorsan telnek az évek az életemben és az edzői pályán, már rájöttem, hogy ezt nem tudom megvalósítani úgy, ahogy én elképzelem. Részsikereket lehet elérni, remélem, ez változni fog. Nem tudom megvalósítani, mert egyre többet kell nekem is az eredménycentrikussággal foglalkoznom, ahhoz meg kell a védekezés. Nyilván együtt jár az egész, de valóban nagyon sokszor az elképzeléseimet sutba kell dobni azért, hogy esetleg az ember felszínen maradjon, vagy sansza legyen a következő fordulóban is az adott csapat kispadján ülni, mert egyszerűen nem tudja megvalósítani az elképzeléseit. Most Pécsen ez történt, teszem hozzá, nyakig a saját hibám miatt. Pécsen konkrétan nem tudtam semmilyen szakmai elképzelésemet megvalósítani. Hozzáteszem, csak azért, mert nem tudtam olyan erős lenni ebben az időszakban, hogy ezt meg is csináljam, és idő sem lett volna rá. Ezek így összejöttek.
– Híres arról, hogy él-hal a fociért és aktuális csapatáért. Lelkileg hogyan éli meg, hogy sokszor a saját csapata szurkolói szidják a kispad mögött?
– Annak idején nagyon rosszul esett volna, ha a Ferencváros-szurkolók nem szidnak játékosként. Ott valami nem lett volna rendben. Bár legutóbb, edzőként a Fradi–Pécs meccsen egy rossz szót nem kaptam. Tehát előszele volt a kirúgásomnak! Mezőkövesden átvettem a Keleti-csoport tizenegyedik helyén álló, nagyon rossz állapotban lévő csapatot, amely két és fél év múlva első osztályúvá vált. Az adott csapatomért mindig kiteszem a szívemet-lelkemet, és mindezt önmagamért teszem. Sokan nem merik vállalni, de az öltözőben mindig elmondom, hogy az egóm miatt szeretnék sikeres lenni, és ezért akarom a játékosokat jól felkészíteni, ám ebben nem mindig partnerek. A hazai közönséggel állandóan összetűzésbe keveredtem, mert nem bírtam elviselni a beszólásokat. Ez óriási hibám, egy darabig tűrök, de aztán reagálnom kell. Onnantól kezdve senki más nem lehet hibás – joggal –, mint én.
– Az az álma, vágya, hogy az Újpest kispadjára ülhessen?
– Persze, ezt ki kell mondani, csak ez most nagyon távoli. Újpesten sikeres másfél évet töltöttem, ott senki nem szidott, de ha önállóan dolgoznék, nyilván eljönne az az idő is. Valószínűleg azt az edzőt szidják, aki eredménytelen, vagy nem a megfelelő játékot produkálja a csapata. Tényleg a szívem vágya, hogy az Újpest vezetőedzője legyen, egyszer… Jelen pillanatban semmi realitása nincs a dolognak.
– Politikai babérokra nem tör, mint Urbán Flórián?
– Ha sokat csesztettek még, akkor ez is lehet! Nem tudom, ki járna a legrosszabbul… Ezt hagyjuk, nem fogok politizálni.
– Röviden válaszoljon! Lombard Pápa?
– Nagyon szép három év, sikerek.
– Mezőkövesd?
– Nagyon szép két és fél év, a vége csúnya.
– Pécs?
– Óriási bukás.
– Lesz még edző?
– Bízom benne… Már fel vagyok töltődve, mert le sem merültem. Egy-két napig tartott a melankólia a váltás után. Nem akarok bántani senkit, önhibámból történt ez, maradjunk ennyiben. Abszolút kész vagyok az új feladatra.
https://www.youtube.com/watch?v=Hm8CmPwBE40
