NB I

Szalai Ádámot csak a győzelem motiválja

A magyar válogatott csatára úgy várja a finnek elleni meccset, ahogyan az összes bajnoki találkozót.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Szalai Ádám gólt szerzett német klubcsapata, a Hoffenheim hétvégi mérkőzésén, és emlékezhetünk, hogy a Feröer-szigetek elleni győztes találat is az ő nevéhez fűződik. A magyar válogatott csatára Telkiben, a hétfői sajtótájékoztatón kijelentette: biztosan kőkemény lesz a pénteki, Finnország elleni Európa-bajnoki selejtező, de mindenképpen győzni szeretne.

– Kikaptunk a hétvégén és azelőtt is, tehát a veretlenségi sorozatunk megszakadt. Az elmúlt két válogatott mérkőzés pozitív volt számomra, csupa jó élménnyel jöttem ismét vissza Telkiben, és jól jött az is, hogy az előző bajnokin be tudtam találni. Pozitív vagyok, várom a pénteki mérkőzést – kezdte Szalai Ádám.

Dárdai Pál a kinevezése után öt-hét pontot tervezett a három őszi selejtezőre. Ha pénteken összejön a döntetlen, akkor már megvan az öt, de Szalai nem fogadná el a döntetlent.

– Ahogy láttuk a videón is, biztos vagyok benne, hogy nehéz mérkőzés vár ránk, hiszen a finnek jó néhány játékosa erős bajnokságban szerepel, de mindenképpen győzni szeretnénk. Nem akarunk számolgatni, az elmúlt két meccs pozitív dolgait kell végigvennünk, és akkor egy itthoni győzelemmel fejezhetjük be az őszt. Számomra az egyetlen motiváció az, hogy győzni akarok, így megyek ki a pályára. Ahogy az összes bajnoki meccset, így várom a pénteki találkozót is.

Egység a pályán, és a pályán kívül

A Videoton tapasztalt védője, az őszi szezonban remek formában lévő Juhász Roland úgy fogalmazott: nagyon jól alakul a csapategység, ez szintén segíti a válogatott felkészülését.

– Kíváncsian vártam, milyen lesz együtt dolgozni Dárdai Palival. Játékosként volt szerencsém jó néhány meccset lejátszani vele. Nagyon pozitív tíz napon voltunk túl – szerintem a többieknek is hasonló a véleménye –, és nem csak azért, mert az eredmények jól sikerültek, hanem azért, mert úgy gondolom, egy válogatottnál nagyon fontos, hogy ne csak a pályán, hanem a pályán kívül is egységes csapat formálódjon. Ezen a téren is elég jól állunk, ennek megfelelően készülünk most is. Teljesen más mérkőzés lesz a pénteki, mint a tavaszi barátságos meccs. A mi csapatunkban is vannak változások, nem is kevés. Azzal a találkozóval nem is szeretnék különösebben foglalkozni. Előretekintek, és inkább a közelmúltból próbálok erőt meríteni és építkezni – mondta Juhász Roland.

Olvasói sztorik