Most először volt óvatos a Videoton

Tiber László szerint a DVSC ellen vesztő fehérváriak ezúttal a döntetlennel is megelégedtek volna.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A címvédő Debrecen 2-1-re nyert a listavezető, eddig százszázalékos Videoton otthonában az OTP Bank Liga 11. fordulójának vasárnapi rangadóján. A mérkőzés előtt már megszakadt egy sorozat: a bajnokság első tíz fordulójában mindig gólt szerző Nikolics Nemanja lázas betegség miatt nem léphetett pályára.

A találkozó elején rögtön magához ragadta a kezdeményezést a listavezető hazai csapat, amely lényegesen többet birtokolta a labdát, mint a Debrecen. A vendégek stabil védekezésből igyekeztek kontrákat vezetni, ami a félidő közepén gólt is eredményezett: Kulcsár Tamás volt eredményes. A vendégvezetés még nagyobb erőbedobásra késztette a Videotont, amely Kovács István révén még a szünet előtt egyenlíteni tudott.

A fordulást követően sem változott a találkozó képe: a házigazda támadott, a debreceniek a kontralehetőségekre vártak, és egy ilyenből újra megszerezték a vezetést Kulcsár révén. A Videoton elkeseredett rohamot indított az egyenlítésért, a DVSC pedig önfeláldozóan őrizte előnyét, amelyet meg is tartott a meccs végéig.

A Rangadó.hu állandó szakértője, a mérkőzést a helyszínen megtekintő Tiber László úgy fogalmazott: a bajnoki címvédő debreceniek megérdemelten győztek, de az aranyérem esélyese továbbra is fehérvári együttes. A Videoton és a Siófok egykori válogatott játékosa óvatosnak látta a hazaiakat, és úgy vélte, ezúttal a döntetlennel is megelégedtek volna.

Megszakadt egy szép sorozat, és ezzel szerintem egy nagy teher lekerült a Videoton-játékosok válláról – kezdte Tiber László. – Volt játékosként úgy gondolom, minden mérkőzésen bennük volt, hogy meddig tudják még ezt szériát csinálni. Ha őszinte akarok lenni, a Debrecen ezúttal teljesen megérdemelten nyert. Meglepetés volt, hogy mindkét csapat biztonsági játékra törekedett, a hazaiakból hiányoltam a minden áron való győzni akarást, még ha ez a védekezés rovására is megy. A DVSC nagyon jól lezárta a területet, és az első félidőben előfordult, hogy már a hazai térfélen visszatámadott.

Nagy küzdelem jellemezte a meccset az első felvonás végéig, és bár a gyors gólváltás felpezsdítette a játékot, igazándiból nem alakult ki jó foci. A szünet után a Debrecen a vezetés tudatában nagyon szépen ölte a játékot. Amikor a Videoton támadójátéka nem megfelelő, és Juhász Rolandnak kell középcsatárt játszania, az már a veszett fejsze nyele. Nikolics nélkül nem hatékony a fehérváriak támadójátéka, a komoly célok elérése érdekében tovább kellene erősíteni a keretet. Feczesin nem Nikolics. Meglátszik, hogy Olaszországban az elmúlt két-három évben nem töltött be komoly szerepet a klubjainál. Úgy nem lehet rangadót nyerni itthon, hogy nincs igazándiból nagy helyzete a csapatnak.

Nem történt semmi különös, nincs semmi probléma. A gyönyörű sorozatnak vége, az üldözők némileg felzárkóztak. Még többet kell dolgozni, de a nyomás, a teher megszűnt. A Videoton ugyanúgy bajnokesélyes, de a hibákat elemezni kell és okulni belőlük. Meg kell vizsgálni, hogy miért nem tudtak a védelem mögé kerülni hatékonyan. Óvatosak voltak, ezt először láttam tőlük. Talán a döntetlennel is megelégedtek volna… – mondta végül Tiber László.