NB I

Nem ajándékozta meg magát a Fradi

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Ferencváros – Haladás 0-0

Thomas Doll, FTC: – Nem tudtuk értékesíteni a helyzeteinket, pedig gyakorlatilag egy kapura játszottunk. Bosszankodom akkor, amikor a fiúk nem tudják megjutalmazni magukat, nem tudnak gólt elérni, és ezért pontokat veszítünk. Az akaraterőt, a hajtást, valamint az agresszivitást hiányoltam ma, teljesen mindegy, hogy melyik testrésszel megy be a labda a kapuba, be kell juttatni. Végig nagy irammal játszottunk, de a tizenhatoson belül nem akartak összejönni a dolgaink.

Artner Tamás, Haladás: – Küzdöttünk, mint az oroszlánok, és néha egyébként úgy is játszottunk, de ma ez kellett. A fiúk megtettek mindent, kitették a szívüket a pályára, nagyon gratulálok nekik. Ha ilyen agresszívan védekezünk néhány mérkőzésen, akkor lehet, hogy nem kaptunk volna ki. Köszönöm a szurkolóink támogatását, parádésan buzdítottak minket. A fiúk maximálisan megcsinálták azt, amit kértünk. A védekezésünk rendben volt, a végén voltak azért nehéz pillanataink. Tudtuk, hogy a Fradi megpróbálja középre bejátszani a labdákat, hogy fejjel megverjen minket, de nem tudtak, bár szerencsénk is volt. A támadójátékunk hagy némi kívánnivalót maga után. Ilyenkor hiányzik elölről Radó András. Rocchi jól megtartja a labdákat, de ő nem futja le az ellenfelet. Ha Radó itt van, akkor nagyobb sanszunk lett volna. Minden egyes játékosunk kitette a szívét a pályára, ezért döntetlennel megyünk haza.


Videoton – Diósgyőr 2-1

Joan Carrillo Milan, Videoton: – Nagyon nehéz rangadót játszottunk. Ma is sikerült bizonyítaniuk a fiúknak, hogy mennyire akarják a győzelmet, és mennyire képesek ezért harcolni, de nehéz meccs volt egy nagyon jó ellenféllel szemben. Nem a taktika, vagy a technikai tudás volt a mai napon a döntő, hanem hogy fejben mennyire akarta a csapat a győzelmet. Többet szerettük volna birtokolni a labdát, de erre ma nem volt lehetőségünk. Nem engedte az ellenfél, hogy ezt teljes mértékben megvalósítsuk, de a győzelem fényében ez már mellékes is.

Tomiszlav Szivics, DVTK: – Két jó csapat találkozott, de az első félidőben nem sok mindent történt. Azt gondolom, nem érdemeltünk vereséget, de egy jó, küzdelmes és hajtós meccset játszottunk, mindkét oldalon voltak helyzetek. A csapatomra nem lehet panasz, maximálisan odatették magukat a fiúk. Gratulálok a Vidinek. Készültünk a pontrúgásokra és Juhász Rolandra, de Takács Tamás megsérült, és neki volt ez a feladata. Utána Griffithsnek már annyira nem ment jól a védekező rész. Két gólt rúgtunk, de nem nyertünk, és ez nem esik jól.


Puskás FC – Dunaújváros PASE 3-2

Benczés Miklós, Puskás FC: – Egy-két gyengébb teljesítmény volt a csapatban, de sikerült úgy váltanunk, hogy átbillenjünk az eredménytelenségen. Nagyon örülök, hogy egy fiatal akadémistánk, Lorentz Márton védő létére egy gyönyörű beindulást követően eredményes tudott lenni. Ez visszaadta a csapatnak a hitet ahhoz, hogy meg tudjuk nyerni ezt a találkozót. Összességében a legfontosabb az, hogy a mai – főleg a második félidei – teljesítmény miatt nagyon büszke vagyok a csapatomra. Tudtam, hogy ha egy gólt tudunk szerezni, az megadja azt a pluszt a társaságnak, ami kell. Természetesen kellett váltani is a csapaton belül, hiszen voltak a mai napon gyengébb teljesítmények, de ettől csapat egy csapat, hogy ez javítani tudja, és büszke vagyok, hogy éltünk ezzel.

Dobos Barna, DPASE: – A fő oka annak, hogy ma vereséget szenvedtünk az, hogy a második félidőben nem tudtuk azt a teljesítményt nyújtani, mint az első felvonásban. Sajnos így sikerült a második félidő… Megpróbáljuk javítani ezeket a hibáinkat, és reméljük, hogy akkor idegenben is tudunk majd pontot szerezni, illetve mérkőzést nyerni.


Lombard Pápa – Újpest 0-0

Kovács László, Pápa: – Így utólag elégedett vagyok az eredménnyel, mert az Újpest egy kiváló formában lévő, jó játékosokból álló csapat. Minden pontra szükségünk van, de azért arra meg nem adott gólra kíváncsi leszek, azt meg szeretném majd nézni. Az utolsó két mérkőzésünk buta hibákon ment el, de most nem követtük el ezeket, sőt inkább nagyon hősiesen védekeztünk. Úgy gondolom, hogy erre lehet alapozni a továbbiakban.

Nebojsa Vignjevics, Újpest: – Három pontért jöttünk, de nem sikerült jól játszanunk. Kellett volna egy kis pihenő. Egy kicsit fáradtak voltunk, de a fő hiba abban van, hogy nem valósítottuk meg azokat a dolgokat, amiket tudunk, a labdaszerzést a labdabirtoklást, illetve magát a játékot. Az látható volt a mérkőzésen, hogy vannak egyéni jó megoldásaink, de a játékosok ma azt hitték, hogy egyénileg fogják tudni hozni a három pontot. Hát ez most egyénileg nem sikerült, ehhez csapat kell. A Pápa pedig megharcolt minden labdáért és elérték ezt az eredményt. A hazaiak kapusa Szűcs Lajos egy nagyon tapasztalt jó kapus, neki mindig nehéz gólt lőni.


MVM Paks – Debrecen 2-1

Csertői Aurél, Paks: – Nem úgy kezdtünk, ahogyan szerettünk volna. Az első húsz percben bealudtunk, addigra rendeztük a sorainkat és már nekünk is voltak helyzeteink. Azt nem lehet mondani, hogy nagyon jól játszottunk, de a szerencse most velünk volt. Tény, nem tudtuk lefocizni a Debrecent. A győzelemhez a szerencse is kellett. Főleg a szélen voltak veszélyesek a debreceniek.

Kondás Elemér, DVSC: – Dühös és szomorú vagyok, jól játszott a csapat. Ebben a meccsben a győzelmünk volt, nem a vereségünk. Két kiállítás, három sérülés… Tudjuk a probléma okát, kondícióban nagyon jók vagyunk. Helyzeteink voltak. Nagyon kellett volna a győzelem, hogy a csapat ki tudjon lábalni a hullámvölgyből. Mentális oldalon vannak gondjaink. Ennek megszüntetése persze nem megy egyik hétről a másikra. Helyzeteink megvoltak, a kapus kezébe fejeltük többször a labdát. Számomra érthetetlen Zsidai második sárgája, futottak a labdáért, húzták a játékosok egymást. Ugyancsak érdekes Kulcsár második sárgája, amikor az ellenfél játékosa nem engedte, hogy a bedobásnál játékba hozzuk a labdát. Könnyen kaptuk most a sárgákat.

(forrás: haon.hu)


Győri ETO – MTK 1-2

Horváth Ferenc, Győr: – Úgy gondolom, jól játszottunk és kontroll alatt tartottuk a meccset, az MTK-nak semmilyen lehetősége nem volt. Kaptunk egy buta gólt, utána természetesen mentünk a győzelemért és kinyíltunk, majd kaptunk még egy kontragólt. Ez van…

Garami József: – Volt a mérkőzésnek olyan szakasza és helye, ahol megvert minket az ellenfél, mégpedig a baloldalon. Nem volt rossz ellenfél, amely ezeket a cseleket megcsinálta. Az a helyzet, hogy az egész mérkőzésen a küzdőjelleg domborodott ki, mert mindkét csapat odatette magát, hajtottak a játékosok, küzdöttek, és egy-két helyzet adódott itt is, ott is. Ebből most mi jöttünk ki jobban, aminek természetesen nagyon örülünk.


Kecskemét – Nyíregyháza 1-0

Bekő Balázs, KTE: – Ez egy elég nehéz, kiizzadott győzelem volt, bár elég sok lehetőségünk akadt a gólszerzésre, de tulajdonképpen a védekezésünkkel nyertünk, mert lezártuk a területeket és utána kontráztunk is, ami hellyel-közzel sikerült. Valamit kéne Bebetóval csinálnunk, mert az egyik legnagyobb problémánk, hogy túl sok helyzetet puskázunk el. Nagyon nehéz, hogy minden meccsen öt-hat helyzet kell egy gólhoz. Ez nagyon nagy felelősséget ró a hátsó emberekre, hogy addig tartsák azt a bizonyos nullát a mi oldalunkon. Le a kalappal a fiatalok előtt, és itt említhetném akár Botka Endrét vagy Kitl Miklóst. Nyilvánvalóan csapatmunka, de az nagyon megkönnyíti, hogy fiatalemberek a korukat meghazudtolva éretten tudnak futballozni és azt tudják nyújtani, ami kell egy csapatnak. A mostani helyzetünkben ez a három pont nagyon komoly fegyvertény, de ha picit lehetek elégedetlen, akkor azt mondom, keveset mertünk játszani, mert bennünk volt a félsz, bátrabban kellett volna.

Csábi József, Nyíregyháza: – Az első félidőben sikerült ráerőltetnünk a játékunkat a Kecskemétre. Ilyenkor nagyon nehéz barmit is mondani, mert úgy gondolom, hogy a semmiből kaptuk a gólt. Az első félidőben uraltuk a játékot, így lehet elrontani egy meccset, az ilyen kapott góllal. Onnantól kezdve a Kecskemét tudta játszani azt, amit tud, és amit láthattunk a Debrecen ellen is. Az előrejátékban nekik voltak problémáik null-nullnál, és erre készültünk is, sőt úgy gondolom, nekünk voltak nagyobb helyzeteink és meg tudtuk bontani a bal oldalukat. A góljuk után természetesen plusz impulzust kaptak, de a semmiből rúgták azt a gólt, nekem az a véleményem. A második félidőben mozgósítani kellett az energiáinkat, de a Kecskemét innentől kezdve azt tudta játszani, ami neki fekszik, az ötvédős rendszert. Ott már nehéz volt őket megbontani és tulajdonképpen a végére már belefáradtunk az ész nélküli rohanásba.


Bp. Honvéd – Pécsi MFC 1-2

Pietro Vierchowod, Honvéd: – Az első félidőben volt több helyzete a csapatnak, akkor kellett volna gólt szerezni. A második felvonást nem kezdtük túl jól, illetve az egész félidő során nem mozogtak valami jól a játékosok, emiatt nem tudták áttörni a Pécs védelmét. Sajnos ez így sikerült ma este…

Véber György, Pécs: – Az első félidő megint minősíthetetlen volt, úgyhogy a szünetben volt is haddelhadd, előjött az az énem, amit nem nagyon szeretek. De volt látszata, mert a második félidő elején szinte eldöntöttük a mérkőzést, aztán történt egy s más, amivel megfordult a játék képe, és onnantól kezdve a mi játékunkban az alázatnak és a küzdőszellemnek kellett dominálnia. Szerencsére ebből az arculatából ma jelesre vizsgázott a csapat, tehát hősies védekezéssel meg tudtuk őrizni az előnyünket. Gratulálok a csapatnak a második félidő elején nyújtott jó játékához, és a második félidő második felében nyújtott küzdőszelleméhez. Az első félidő viszont nagyon elgondolkodtató továbbra is számomra. Nem voltunk kettős emberhátrányban, mert Pölöskeyt esete már az utolsó pillanatban történt. A győzelem mindig építőjellegű. Ezzel a győzelemmel tíz pontunk van, két hete pedig nagyon mélyen voltunk, azóta szereztünk hét pontot, és ezt tulajdonképpen két nagyon értékes idegenbeli sikerrel, úgyhogy most már hazai pályán kellene javulnunk. Bár a Videoton érkezik a jövő héten, azt a mérkőzést hazai pályán most már úgy kéne lehozni, hogy a hazai közönség is elégedett legyen velünk. Egy ilyen győzelemnek – különösen így, ilyen végjátékkal – nagyon nagy erőt kell adnia a csapat számára, ami úgy gondolom, meg is van, továbbra is azt mondom, a futball hiányzik, a minőségi megoldások. A második félidő elején láttunk belőle ízelítőt, szert is tettünk kettő-nullás előnyre, de keveslem az ilyen húszperces ciklusokat. De azon dolgozunk, hogy ezt minél nagyobb intervallumra toljuk ki bárhol, bárki ellen.

Olvasói sztorik