NB I

„Nyerni akarunk a Honvéd ellen”

A hosszú sérülés után ismét pályára lépő Koltai Tamás szerint tavasszal újra a bajnoki címért harcolhatnak.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A Győri ETO csapatával pozitív és negatív dolgok is történtek az elmúlt hetekben. Kevésbé vidám hír, hogy kiestek az Európa Ligából, illetve kikaptak a Paks otthonában az első bajnoki fordulóban, ellenben örömre adhat okot Priskin Tamás szerződtetése és Koltai Tamás felépülése is. A 27 éves középpályást az előző idényben páratlan sérüléshullám sújtotta, ezért az idei naptári év első felében mindössze egy NB III-as meccsen tudott pályára lépni.

A Rangadó.hu megkeresésére Koltai Tamás beszélt a csapata, illetve saját céljairól.

– Pozitívumként értékelem, hogy el tudtam kezdeni az alapozást a többiekkel. Szerencsére be is tudtam fejezni, és az Európa Ligában, illetve a Paks ellen is pályára léphettem. Sajnos az eredmények nem úgy jöttek, ahogy szerettük volna, hiszen kiestünk az Európa Ligából és a bajnokságban is vereséggel kezdtünk – mondta Koltai Tamás.

– Erősödött, vagy gyengült a Győr kerete a nyáron? Mit szól Priskin Tamás érkezéséhez?
– Nagyon örültem neki, vele sokat erősödött a csapat. Amikor külföldre igazolt, még nem voltam a Győr játékosa, ezért onnan nem ismerem. A válogatottban azonban volt szerencsém megismerkedni vele. Véleményem szerint nagy erősítésnek számít az is, hogy egyben maradt a csapat.

– Horváth Ferenc csereként küldte a pályára a Paks elleni mérkőzésen. Milyen érzés volt?
– Nagyon jó volt újra játszani, de egy vesztes helyzetben sohasem könnyű beállni. Megpróbáltam segíteni a társaknak, de nem jött össze. Sajnos nem úgy sikerült az a mérkőzés, ahogy szerettük volna. A következő ellenfél a Honvéd lesz otthon. Mindenképpen nyerni szeretnénk és dolgozunk a hibák kijavításán. Szerintem az ETO ott lesz a szezon végén a bajnokságért folytatott harcban.

– Vissza fog térni a válogatottba?
– Természetesen az is a céljaim között szerepel. Most az a legfontosabb, hogy minél több mérkőzést játsszak, minél jobb teljesítményt nyújtsak, és akkor jöhet szóba a válogatottság.

Olvasói sztorik