NB I

„Ebből a győzelemből erőt meríthetünk”

A csapatkapitány, Heffler Tibor szerint mindenki hozzá tudott tenni a Győri ETO elleni sikerhez.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az NB I-ben már az első forduló komoly meglepetéseket hozott, ezek közül az egyik mindenképpen a Paks 2-0-s hazai győzelme a Győri ETO ellen, hiszen a tolnaiaknak az előző idényben a kiesés elől kellett menekülniük, a kisalföldiek viszont ezüstérmesek lettek.

A vendégek formán kívül játszottak, de talán mentségükre szól, hogy péntek este értek haza Svédországból, az Európa Liga-selejtező visszavágójától. A Paks érdemei természetesen vitathatatlanok, Csertői Aurél vezetőedző szerint is tökéletes volt csapata védekezése.

A Rangadó.hu megkeresésére Heffler Tibor, a Paks csapatkapitánya elmondta, hogy erőt meríthetnek ebből a sikerből, de óva intett az elbizakodottságtól.

– Tudtuk, hogy a győriek néhány nappal a mérkőzés előtt Európa Liga-meccset játszottak. Természetesen feltérképeztük az ellenfelünket, de mi csak magunkkal foglalkoztunk és a magunk játékát játszottuk – kezdte Heffler Tibor.

– Csertői Aurél szerint nagyon egyben volt a csapat védekezése és a kulcsjátékosok is hozzá tudták tenni azt a bizonyos pluszt.

– Teljesen egyetértek az edzővel. Mindenki hozzá tudott tenni ehhez a sikerhez, mind a védekezés, mind a gólszerzés szempontjából. A védekezésünket azonban én is kiemelném. Nagyon fontos, hogy kapott gól nélkül játszottuk le a mérkőzést, de talán még fontosabb, hogy a tavalyi ezüstérmes csapatnak nagyon kevés helyzete akadt. Talán rúghattunk volna több gólt, de ne legyünk telhetetlenek, ez így is nagyon szép eredmény. Ennél nagyobb motiváció nem kell egy futballistának, hogy az első fordulóban így játszik a csapat. Természetesen azzal, hogy góllal tudtam nyitni a szezont, csak feltettem a pontot az i-re.

– Néhány nappal a Győr elleni mérkőzés előtt Csertői Aurél elmondta, hogy a Paks el szeretné kerülni a kiesést a következő szezonban. Az első forduló után úgy tűnik, ezzel nem lesz gondjuk…
– Még nagyon korán vagyunk ahhoz, hogy ezt így kijelentsük. Minden mérkőzés más és más. Mi azonban nagyon fogunk igyekezni, hogy minél jobb teljesítményt nyújtsunk.

– A következő fordulóban az újonc Nyíregyháza lesz az ellenfél. Mit vár attól a mérkőzéstől?
– Természetesen győzelmet várok, de ez nem lesz olyan egyszerű feladat. Jó csapat ellen fogunk játszani és hazai környezet is nekik kedvez.

– Nemrég még egy csapatban játszott az öccsével, Norberttel. Ő Pécsre igazolt a nyáron, így szeptemberben farkasszemet néznek majd egymással. Játszottak már egymás ellen tétmérkőzésen?
– Igen játszottunk, amikor ő Pápán szerepelt. Nem tulajdonítok nagy jelentőséget ennek. Az is egy mérkőzés lesz, és mindkettőnk meg fog tenni mindent, hogy győzzön a csapata.

Olvasói sztorik