NB I

Heffler Norbert büszke a testvérére

A PMFC újdonsült középpályása szerint le kell zárniuk az MTK elleni vereséget, és csak a következő meccsre szabad koncentrálniuk.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az élvonal első fordulójának egyik meglepetése a Pécs hazai 4-0-s veresége volt az MTK ellen. Véber György vezetőedző bemutatkozása nem sikerült valami jóra, de csapata a következő fordulóban a Puskás Akadémia ellen lép majd pályára, tehát pénteken lehetőségük lesz a javításra.

A PMFC keretéhez nyáron csatlakozott Heffler Norbert, aki korábban testvérével együtt Pakson játszott. Tibornak mostanában nagyon jól megy, hiszen válogatott kerettag és paksi csapatkapitány lett, illetve az első fordulóban már az első találatát is megszerezte. A szeptemberi Pécs–Paks találkozó tehát mindenképpen pikánsnak ígérkezik.

A Rangadó.hu érdeklődésére Heffler Norbert beszélt a bátyjáról, és az egymás elleni mérkőzésről is.

– A négy-nullás mérkőzésről nem szeretnék nyilatkozni. Szeretnénk túllépni ezen az eredményen, és csak a következő mérkőzésre koncentrálni – kezdte Heffler Norbert.

– Hogy érzi, sikerült már beilleszkednie új csapatába?
– Igen, többé-kevésbé sikerült. Eddig abszolút jó dolgokat tudok mondani, és Véber Györgyről vezetőedzőről is csak pozitívan tudok nyilatkozni. Pénteken a Puskás Akadémia ellen szeretnénk kiköszörülni a csorbát, erre készülünk egész héten. Szeretnénk megnyerni a mérkőzést.

– A bátyjának nagyon jól megy az utóbbi időben. Büszke rá?
– Természetesen büszke vagyok rá. Mindig jó érzéssel tölt el, ha sikereket ér el, különösen, ha ekkorákat.

– Szeptemberben Pécs–Paks mérkőzés lesz, várja már az egymás elleni csatát?
– Nem különösebben, mint a többit. Remélem, addigra már több mérkőzést is sikerül megnyernünk. Nyilván, amikor közeledik a találkozó, egyre többet beszélünk róla. Különösen érdekes, hogy én balszélsőt játszom, ő pedig jobbhátvédet. Érdekes párharc lesz, az biztos…

Olvasói sztorik