NB I

Életében először játszott a Loki ellen

A Spartacushoz szerződő Spitzmüller Istvánnak csak a játékoskijáróban voltak furcsa érzései.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Június végén jelentették be, hogy a Nyíregyháza Spartacus csapata leigazolta Spitzmüller Istvánt. A 28 éves középpályás tízéves kora óta futballozott Debrecenben, ott nevelkedett, szerepelt a klub harmadosztályú fiókcsapatában, a Létavértesben, majd a második keretben, az NB II-es DVSC-DEAC-ban. A Loki színeiben is rengeteg Ligakupa- és Magyar Kupa-találkozót játszott végig, de az élvonalban csak 24 meccs jutott neki.

Az igazi áttörés nem sikerült neki, de lehet, hogy csak mostanáig, hiszen a péntek este kezdődött új idényben már alapemberként számítanak rá – igaz, nem Debrecenben, hanem a szomszédos megyeszékhelyen, Nyíregyházán. Spitzmüller ugyanis 18 esztendő után elhagyta nevelőegyesületét, és az újonchoz igazolt. Így a bajnoki nyitány számára többszörösen is pikáns párosítást hozott, hiszen a Spartacus éppen a DVSC-t fogadta, és 1-1-et játszott ellene. A középpályás végigjátszotta a meccset, és a Rangadó.hu érdeklődésére úgy nyilatkozott, nagyon örül, hogy egy élvonalbeli klubnál komolyan számolnak vele.

– Pozitívan értékeli a bajnoki rajtot?
– Jól sikerült, bár az elején egy kicsit megilletődve kezdtünk, túlságosan tiszteltük a Debrecent. Aztán a huszadik-huszonötödik perc tájékán felvettük a ritmust – kezdte Spitzmüller István.

– Milyen érzésekkel készült a Loki ellen?
– Tízéves korom óta Debrecenben futballoztam, de megmondom őszintén, nem volt olyan furcsa, mint amilyenre számítottam. Amikor már a játékoskijáróban álltunk, és a korábbi csapattársaim a másik oldalon sorakoztak, az szokatlan volt, de a pályán, a kezdés után már nem foglalkoztam ezzel.

– Bánkódott, hogy el kell hagynia Debrecent, vagy inkább boldog volt, hogy egy NB I-es csapat alapemberként számít önre?
– Örültem, hogy jött ez a lehetőség, hiszen úgy voltam vele, hogy nem szabad tovább húznom, váltanom kell, ha már a DVSC-ben nem tudtam meghatározó játékos lenni.

– Milyen változások várhatók a Nyíregyháza játékában a nyitányhoz képest?
– Javulnunk kell taktikailag. Öt új játékos kapott szerepet a kezdőcsapatban, még jobban meg kell ismernünk egymást, hogy például a gyors kontrák során ki hova fog beindulni. Védekezésben is javulnunk kell, hiszen követtünk el olyan hibákat, amelyeket nem lenne szabad. Sokat számít, hogy többen is rendelkeznek komolyabb NB I-es rutinnal, illetve a keretünk nem nincs olyan játékos, aki ne szerepelt volna már az élvonalban.

Olvasói sztorik