NB I

Egyre jobb formában érzi magát

A kölcsönben érkező Lázár Bence szerint akár nyerhetnek is a Debrecen elleni keleti rangadón.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

Június végén jelentették be, hogy kölcsönben az újonc Nyíregyháza Spartacus együttesében folytatja pályafutását az Újpest támadója, Lázár Bence. A 23 éves csatár az előző bajnokságban mindössze tíz alkalommal volt kezdő a lila-fehéreknél, az alapozást pedig már az ország keleti felében kezdte Csábi József irányításával. A nyírségiek egyhetes büki edzőtáborozáson és számos edzőmeccsen vannak túl, pénteken pedig a bajnok Debrecen ellen játsszák az első bajnokijukat. A Rangadó.hu megkereste Lázár Bencét, aki a felkészülésről, a beilleszkedéséről, és a DVSC elleni várakozásairól is beszélt.

– Úgy érzem, hogy kilencven százalékban elvégeztük a tervezett munkát. Mindenképp szerencsés, hogy a keret nagy része már az első héttől együtt dolgozott. Néhány játékos kicsivel később érkezett, az ő beépítésükre mindenképp időt kell szánni. Rövid volt a felkészülés, de úgy gondolom, hogy jól sikeres alapozáson vagyunk túl – kezdte Lázár Bence.

– Az edzőmérkőzések alapján hogyan látja, alakul a csapat játéka?
– Szerintem igen! A bajnokikon egy pici pluszt kell még hozzátennünk, és akkor a gólok is jönni fognak az előrejátékban. Láthattuk, hogy két erős román és két erős ukrán csapattól sem szenvedtünk vereséget, és egyik mérkőzésen sem voltunk alárendelt szerepben. Sőt, voltak lehetőségeink a győzelemre is, úgyhogy szerintem meglesz az esélyünk a jó szereplésre a szezon során.

– Mennyire elégedett a saját teljesítményével
– Egyre jobb formában érzem magam, és egy-két meccset leszámítva elégedett vagyok. Néhány találkozón azért többet vártam magamtól, de szerencsére a gól is jött az utolsó edzőmeccsen, és úgy érzem, egyre jobb formában leszek. A társakkal jól kijövök, gyorsan ment a beilleszkedés is, ami nagyon nagy előny. Bízom benne, hogy ez így is fog folytatódni.

– Önhöz hasonlóan a vezetőedző is új igazolása a nyíregyházi klubnak. Milyen együtt dolgozni Csábi Józseffel?
– Nagyon jó vele munka, pozitív emberről van szó. Biztatja a játékosokat, és mindenkiből ki akarja hozni a legjobbat. Ha hibázunk is, akkor sem egyből leszid, hanem építő jellegű kritikákat mond. Szigorú, de következetes, egyelőre ezt tudom mondani. A válogatott miatt már korábbról ismertük egymást, és örülök, hogy újra együtt dolgozhatunk.

– Az újpesti játékosok és vezetők is hangoztatják, hogy a liláknak még mindenképp szükségük van támadóra. Ennek fényében hogyan élte meg a kölcsönadást?
– Igazából erről nem szeretnék többet beszélni. Ez egy közös döntés volt a klubbal, és egyelőre pozitívnak érzem a változást. Jól fogadtak itt Nyíregyházán, kiváló közegbe kerültem és szeretnék bizonyítani.

– Pénteken elrajtolnak az NB I küzdelmei, rögtön a címvédő DVSC-t fogadják a keleti rangadón. Mire számít az összecsapáson?
– Én háromesélyesnek érzem a meccset így, négy nappal előtte. Mindenképpen azt gondolom, hogy a saját játékunkat kell játszanunk, és szerintem rá tudjuk erőltetni az akaratunkat a Debrecenre. Nagyon jó csapat a DVSC, régóta együtt játszanak, de bízom benne, hogy hazai közönség előtt jó eredményt érünk el. Megmondom őszintén, hogy a döntetlennel sem lennék elégedetlen, hiszen a bajnok érkezik hozzánk, de a saját csapatomat és a játékosok kvalitásait ismerve akár még nyerhetünk is. Nagy szükségünk lesz a szurkolókra, hogy minél többen kilátogassanak az összecsapásra – mondta Lázár Bence.

Olvasói sztorik