NB I

Hrepka Ádám visszatért

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Hrepka Ádám visszatért az MTK-hoz. A 27 éves támadó 2004-ben éppen a kék-fehérek színeiben lépett először pályára a bajnokságban, és rögtön bronzérmes lett a csapattal.

2007 nyarán kölcsönszerződés keretében a holland NEC Nijmegen csapatához igazolt, de már december visszatért a Hungária körútra. Szintén kölcsönjátékosként szerepelt a Vasas és a Paks együttesében. 2012 szeptemberében szerződést kötött az izraeli bajnokságban szereplő Bné Jehúda csapatával, ahonnan 2014 elején távozott, és fél évre aláírt a Haladáshoz.

A szegedi születésű csatár 2006-ban mutatkozott be a magyar válogatottban a Kanada elleni barátságos mérkőzésen, majd további két alkalommal , Ciprus és Lettország ellen – ölthette magára a címeres mezt – írja az MTK honlapja.

Sopronban folytatja a csatár

Az MTK 22 éves játékosa, Horváth Péter 2013 őszén mutatkozott be az OTP Bank Ligában, és tíz mérkőzésen szerepelt a kék-fehér együttesben, majd tavasszal kölcsönben Siófokba került, most pedig a szintén NB II-es Sopronban folytatja. A szerződése 2015. június 30-ig érvényes, ám bármely átigazolási időszakban visszarendelhető.

Olvasói sztorik